http://nagydoki.npage.de

Dr. Nagy Antal - Krasznabélteki hagyományok, történetek, játékok

 

                                                A DISZNÓ .

 

 

 

                   Március hatodika van ( 2010 ) s a tegnap meg az éjjel lehullott hó annyira lehűtötte a levegőt Székelyföldön, hogy az engem a hajdani decemberi disznóvágó időre emlékeztet Krasznabélteken. Ígéretemhez híven, megpróbálom összehozni a bélteki ember asztalán a disznót, a búzát, a kendert és a szőlőt.

                                   Mint más mérsékelt égövön élő emberfajtának, a béltekieknek is fő tápláléka  a disznóhús (elvégre nem ehetünk fókát) és a disznó levágása  alkalmával készült hentestermékek sokfélesége. A disznóvágás utáni termékeket eleink nagyon jól tudták konzerválni és beosztani, minden fagyasztóláda nélkül, csak konyhasó és füst  segítségével.  Nagyon ritka manapság az a hentesüzlet mely hasonló termékeket árul, mint amilyet egy-egy disznótoron akkoriban (  Bélteken biztos most is ) elfogyasztottunk .

                           Adott a DISZNÓ . Ez egy elég jelentéktelen állat, mindenevő, de azért oda kell figyelni mivel etetjük,hogy ne szégyenkezzünk akkor amikor azt az asztalra kell tegyük. A béltekiek kis kivétellel maguk nevelték s hizlalták állataikat. Hol van manapság a Konda s hol vannak a Kondások  ?  A hízónak való malacot előző év áprilisában-májusában vették ha nem volt malacos kocájuk . Nekünk egyszer volt egy ilyen állatunk, de megette anyámnak az összes tyúkját a kakassal az élen (pardon, azt mi ettük meg, mert apám kiszedte a szájából ), jobban szerette a húst mint a moslékot ! Lettek malacai is, de az a hír járta Bélteken, hogy Nagy Sanyi egy tyúkért ad egy malacot, legyen mivel etesse a kocáját. Így apám levágta télen hízó helyett, de az olyan sovány lándrász volt, hogy a zsírosbödön csak negyedrészt telt meg anyám bosszúságára.   A bélteki állatvásár  tavasszal tele volt malacos szekerekkel, melyek messze földről ládákban hozták a visító apróságokat . Nem nagyon kellett tájékozódni a disznóvásár után, mert a malacvisítás messzire elhallatszott s odavezette a vevőt. 

A bélteki heti vásár az 1910-es évek előtt . A templomtorony más alakú mint manapság. A képen tipikus sváb öltözet. Gyerekkoromban még voltak akik így öltöztek ( Slángen Stefi, és biztos Pink János dédnagyapám is így öltözött.)                                                            

                        Bélteki vásár az 1800-as években. Megnézve a kínálatot,fejcsóválgatva a kért áron jóval kevesebbet ígérve, mozgott az igazi bellér a vásáron. Ilyen volt Babos Jani aki nekem alsószopri orvos koromban egyik tavaszon olyan "szép " malacokat vett, hogy rá egy évre a nagyobbik elérte a negyven kilót s csak a fejük nőtt. Télen a vályúba belefagyott moslékot fejszével kellett kitakarítani .Nos ilyen malacokat vett nekem a Babos .A pancserek azok egykettőre megegyeztek az árban s tették bele a visító állatkákat, általában kettőt, a zsákba. Mulatságos volt nézni, amikor a malacos zsák röfögve elindult a vízmosta árok felé . A bellér az még került egyet a pincesoron s mikor látta, hogy a kiszemelt, drága, hosszú derekú, tömpe orrú, nagyfülű állatkák nem keltek el s a nap igencsak lejtőre került, áron alul megvette őket, hogy aztán feláron eladja másnap, környezetében . A malacokat szalmával hintett, hídlással lepadolt, frissen meszelt ólakba tették és a gazdasszony már szaladt is a meleg tejes-főttkrumplis-korpás étellel , szájával cuppogtatva hívta a malacokat . Ilyenkor a család apraja nagyja ott volt, megnézni milyen étvágyuk van az újonnan szerzett állatoknak. Ha azok egymást a vájuból kihajitva habzsolták az eledelt, mindenki elégedett volt .Ezekből lesz hízó ! Még értékesíteni is lehet az egyiket . Eleinte a malacok ötször-hatszor is kaptak enni, de mindig csak keveset nehogy elrontsák a hasukat. Gyakran ki is engedték őket a hátsó udvarba, hogy emésztőt szedjenek és sütkérezzenek a napon. Eledelük továbbra is a vékony korpás moslék volt az ebéd maradékai, s mosogatólé. Annak idején nem használtak mindenféle mosogatószert , csak tiszta meleg vizet, öblítővizet s a konyhakendővel fényesre dörgölték az elmosott edényt. Ez utóbbiban nagyon sokat segédkeztek a gyerekek is. Persze, a tányérokat illett kenyérbéllel tisztára kitörölni s azt megenni .Nem volt ildomos ételmaradékot hagyni bennük ! Volt idő a szocializmus elején amikor malacokat lehetett vállalni az állam bácsitól . Nem is volt rossz üzlet, mert három malacot kellett vágósúlyig ( 110-120 kg) nevelni majd kettőt leadni s a harmadik tetszés szerint a nevelőnek maradt. A malacokat és az ételt is az állam adta . Nem sokáig fungált a kezdeményezés, de a kötelező húskota  ( kvóta), az igen . Volt, hogy három négy nincstelen családnak össze kellett pótolnia disznót venni s az államnak leadni a húskota fejében, miközben ők éheztek.  

        A nagygazdáknál egész disznókomplexumok voltak építve s etetések táján hatalmas hangorkán hallatszott ki az udvarból .Nekik is volt húskottájuk, a tartott állatokkal arányosan . Este mindig féltem hazamenni a vásártér felől a kis sikátorban a dobrai utcára, mert a Heringer hízói olyan félelmetesen horkoltak, hogy a kisgyerek haja az égnek állott és libabőrös lett tőle. Sokszor ki is kerültem a sikátort és a templom előtt a nagy utcán mentem haza. Nagyon sokan a disznókat a marhaistálló melegében egy külön sarokba épített karámban tartották . Néhány helyen a majorság is itt hált, a disznók s a marhák felé felszerelt hosszú rudakon . Ide nem tudott bejönni a róka. A tyúkok így télen is tojtak, mert az istállóban meleg volt .Ez tetszett a disznóknak is, mert jobban fejlődtek bent, amikor kint csikorgó hideg volt .

              A malacok sorsa az lett, hogy vagy egész nyáron finom füveket, fiatal parajt, disznókáposztát,labodát, netán lucernát, tislit, csalánt hordtak nekik haza zsákszámra, vagy kicsapták a kondába ahol igazi disznóparadicsom várt rájuk, legelővel, melyet fel is lehetett túrni, mely gödrökben megállott az esővíz . Ezekben nagyon jól lehetett dagonyázni .A pálinkafőzők környékén is volt ilyen szabad legelő. A kondát a kondás hajtotta ki minden reggel, kürtjele más volt mint a csordásé.  A csürhében voltak malacozó kocák, süldők, herélt példányok s egy vagy két kandisznó, melyek a község tulajdonát képezték és a dobrai utca végén a bikaistállóknál volt az állandó lakhelyük . A kanok fajállatok voltak és állatorvos vigyázott az egészségükre . Mindig a divatnak megfelelő fajta kan volt . A béltekiek egy időben a nagy Yorskshiri fajt szerették. Ebből egy kifejlett példány meghizlalva akár a három mázsát is elérte . Annak volt aztán hosszú húsa meg zsírja, nem mint a mi lándrász kocánknak. Persze volt időszak amikor a Mangalica ment, vagy a csíkos Báznai, netán a hosszú orrú, hosszú lábú, hosszú fülű Lándrász .( Land-rass). Ez utóbbiból is csak három év múlva lett hízó, de akkor három mázsás .

          A hímnemű malacokat pár nappal a vásárlás után kiherélték. Sok gazda értett a heréléshez, de legtöbben a disznóherélőt hívták, mely rutinjával biztosította a malac megmaradását . A heréléskor előszeretettel használták a rézelőt ( rezest) a bőr fertőtlenítésére . Már nem emlékszem ki volt a herélő, ( úgy lehet Almási bácsi a templomsikátorból) de igen szakszerűen dolgozott görbe éles kacorjával . A herélés helye pár nap alatt begyógyult, ilyenkor ajánlatos volt külön zárni a megoperált állatot, nehogy a többiek megtúrják a sebet s vérzést indítsanak el .  Volt aki ilyenkor rézdrótból készült karikát,karikákat tett a disznó túrójába, hogy ne tudja felhányni a hídlást .        

          A malacok általában gyorsan fejlődtek s őszire már elérték az ötven hatvan kilót . Volt aki már fel is búgatta a kis kocákat, hogy tavasszal malac is legyen . A levágásra nevelt példányokat továbbra sem hizlalták s árpalisztet, marharépát, főtt tököt, korpát, kevés főtt krumplit és néha kevés napraforgó pogácsát kaptak, amit az olajütőben lehetett venni .Ha jó makktermés volt az erdőn,  az emberek makkot szedtek s azt is adtak a növendékeknek .A hízónak sárga lesz tőle a szalonnája, a sok napraforgópogácsától meg nyáron csepeg a szalonna. Ugyanez a helyzet a lenmaggal . Ez utóbbi rossz aromát is kölcsönöz az összes készítménynek. Ezért kellett erőszakkal megvetesse ( levonta a hús árát a munkás béréből ) munkásaival a lenmagon nevelt disznói húsát az alsószopri lengyár igazgatója, Colţimiuc.( "Kolci Miska") Rendes gazdának legalább öt hat disznója volt. Abból egyet meghagyott magának s felhizlalta télire. A hizlalás kezdődött árpaliszttel s pityókával majd forrázott kukorica lisztet kapott mindennap egy nagy vederrel, amíg olyan kövér nem lett, hogy a szeme sem látszott ki a hájtömegből s igencsak nehezen tudott felkelni a váju mellé enni. Hallottam olyan kövér disznóról, hogy a patkányok lyukat rágtak a szalonnájába a farkatájékán ( Hentes plébánosnál ). Nos az ilyen hízót amikor arra alkalmas idő volt, ( csakhogy az időjárást akkoriban nem lehetett előrelátni,néha ma sem )  s amikor a disznóvágó jönni tudott, leölték .                           

           Családonként általában egy disznót öltek, melynek a nagysága változott, kinek-kinek a tehetsége szerint. A disznóvágás a mi családunkban ünnepségszámban ment s Pink nagyapáméknál a család apraja nagyja hivatalos volt oda. Megpróbálom leírni, hogyan folyt le egy ilyen procedúra.                                                                       Már napokkal a kitűzött idő előtt készülődtek . Legyen elég száraz felvágott fa, hagymát, fokhagymát pucoltak, tisztított vékonybelet szereztek be a szomszédból vagy a városból a mészárszékből, levesbe való laskát készítettek. A laskának is több formája volt . Leggyakoribb a zabszem alakú, de volt vékonyra metélt úgynevezett szégyentészta, mert mindig az ember szája szélere,ajakára ragadt s nyalogatni kellett, volt csiga tészta, melyet orsó hegyivel a szövőszék bordáján csavartak fel egyenként,csipegetett tészta, stb .Száraz szalma az általában  volt a csűrben vagy a csűr mellett   a szalmakazalban, ahonnan speciális szalmahúzóval  húzták elő nagy csomókba a búzaszalmát. A disznóölések szezonja úgy Mikulás táján kezdődött s a nagyja Karácsonyig le is járt, de Januárban sőt Februárban is volt aki disznót vágott . Nagyapám mindig Karácsony  előtt vágta le az általában két mázsán felüli állatát. A hízó a vágás előtti nap nem nagyon kapott enni, csak híg levet s estére még vizet sem, hogy a belei ne legyenek tele tartalommal . Reggel hat órakor illett felkelni, mindent előkészíteni, üstöt, kandallót, fatekenőket, szúrókést, aprítókéseket, húsdarálót, hurkatöltőt, sózót, fűszereket,stb . A  kályhát jó száraz tüzelővel kellett ellátni, ilyenkor tűzerőre volt szükség. Nedves, sírdogáló, nyers fával nem lehet disznóvágást lefolytatni .  Nagyapámnál, apám vágta a disznókat s a faluban is több helyen . Egy disznóölés általában egész nap tartott, s este disznótorral végződött . Apám szerette ha ő állítja össze a készítményeket és így az egész napja ráment. Fizetségként megkapta a nyakkarajt ( knickproat), egy szál kolbászt, véres és májas hurkát. Amikor megkezdődött a szezon majd mindennap oda volt, mi pedig azon túl jól éltünk . Nos kora reggel ketten apámmal kimentünk a gyöngyi utca végére, mert Pink István nagyapám  ott lakott az utolsó házban. Az öreg már kint tett-vett az udvaron, a kandallóban égett a tűz, az üstben már gőzölgött a víz . Nekiöltöztünk úgy, hogy az utcai ruhára viseltesebb, néha rongyos ruhát vettünk fel . Az jó disznót vágni, mondta nagyanyám és még meleget is tartott . Általában egy két disznófogó szomszéd is meg volt invitálva, de mikor már nagyobb fiú lettem, már hárman is elbántunk egy nehezen mozgó állattal . A művelet pálinkaivással kezdődött, mely feltüzelte, felbátorította a társaságot. Ilyenkor csak egy pohár pálinkát ittak, mert messze még az este s disznóvágáskor tiszta kell maradjon a fej .

Így nem lehet disznóvágást folytatni, ha a gazda már "szebb" mint a disznó !

Disznók ! Este már be lehet csiccsenteni. Szabály kéne legyen, hogy reggel szebb a hízó mint a gazdája ( kilóra), este pedig szebb a gazda mint egy disznó (kinézetre ) lásd, Vasilescu Anghel-Dan . Nos így a pálinkától feltüzelve a társaság megkörnyékezte a disznóólat. A mecker ( disznóvágó) erős, hurkolható kötéllel bement az áldozathoz és szép szavakkal, simogatva megpróbálta azt az első lábára hurkolni, ami előbb-utóbb sikerült is neki. A kötél által vezetve kivitte a kövérségtől himbálózó, meg-megriadó halálraítéltet. A tett színhelyén, általában kicsit távol az épületektől aztán a kötéllel kihúzták a talajt a lába alól a disznófogók pedig ránehezedtek és lefogták az immár visító disznót . A szúrókést a vérfogó egy tállal együtt hozta a helyszínre, általában a gazdasszony. A mecker elvette a szúrókést ( apám egy kiélezett világháborúból visszamaradt bajonettet használt) majd a lábával fixálva a jobboldalán fekvő  állat állkapcsát, a tokája alatt lévő szemölcstől két ujjnyira beljebb, először a bőrre merőlegesen vezetve a kést majd ferdén befele s enyhén felfelé szúrt. Az áldozat mély horkantása s a kés nyomán sugárba ömlő vér igazolta a sikeres szúrást . Voltak esetek amikor a disznóölő kancsal volt, s a mellette lévő sógora ( mivel az szúrás közben pont ránézett) megkérdezte: Sógor, te oda szúrsz ahova nézel ? Én oda ! Jött a válasz . Erre a sógor eleresztette a disznót, mert félt,hogy őt szúrják le . A vér sokszor olyan erős sugárban tört elő, hogy tetőtől talpig bespriccelte a véres tál fogóját . Voltak disznóvágók akik poharat kértek s egy pohár vért a helyszínen megittak, a körülállók ámulatára . A vergődő disznót nem volt szabad elengedni addig amíg az utolsót nem rúgta , sőt ilyenkor kellett odafigyelni . Volt eset, hogy egy-egy erőben lévő áldozat szétszórta a figyelmetlen vagy gyenge disznófogókat s vagy egyet a hátán is lovagoltatott, néha az utcára  is ki . Ezért a kaput mindig gondosan bezárták.  Nem egy esetben a haláltusáját járó hízó megharapta a figyelmetlen mecker lábát, átharapván a bőrcsizmát s még könnyebben a gumicsizmát . Amikor az állat mély horkantással kiadta "lelkét", vártak egy darabig, beszélgettek, dicsérték a metzkert s még felhajtottak egy pohár tüzes italt, a disznófogók kettőt-hármat is. Miután a disznófogók szétszéledtek, ki-ki saját dolgára, a metzker és segédei nekifogtak a disznóperzselés kényes feladatának . Megbökték a késsel a disznó orrát, nehogy még érezzen, letörölték egy száraz ronggyal a szúrás helye körül kiömlött vért, a szúrt lyukat bedugták egy kukorica csutikával ( reapá), száraz szalmából "ágyat vetettek" az elhunytnak, hasra fektették ,lábait négy irányba támasztékként elrendezték, majd egyenletesen  beszórták laza száraz búzaszalmával és több helyen meggyújtották . Nagyfiúnak éreztem magam amikor már szabad volt én is meggyújtsam a szalmát a disznón . A résztvevők körbeállták a máglyát, miközben a disznóvágó egy istállóvillával egyengette az égő szalmát . Voltak itt is balesetek . A tűzzel nem szabad játszani,mondták állandóan a felnőttek, de amikor ők "játszottak" is megesett, hogy szeles idő lévén ( ezt senki sem szerette) egy forgószél felkapott egy zsarátnokot a perzselődő disznóról és felgyújtotta a csűrt vagy az ólat, netán a házat, vagy a szomszédházat. Olyan eset is volt, hogy a disznó nem volt egészen érzéketlen s annyi ereje maradt, hogy a tűzzel a hátán, bevágtatott a nyitott csűrajtón, vagy bebújt a házfalához támasztott napraforgószár csomóba . Persze ez véget vetett minden más tevékenységnek, s mentették a menteni valót , a disznó meg elégett. Szemtanúja voltam egyszer a gyöngyi utcán egy ilyen jelenetnek, de ez nem járt nagy kárral . Akkoriban költözött oda egy  egy román anyanyelvű postás, Ioan nével ( tán Ciula ?) ,aki sok évig hordta a postát a béltekieknek . Neki nem volt ideje még masszív disznóólat  építeni s disznócskáját, melyet a béltekiek csak macska néven emlegettek,  egy akácfakarókból összetákolt úgynevezett "cotyeţ"-ben nevelte, majd télen levágta . A szalmát is abban tartotta a tetőcske alatt, mely kátránypapírral volt befedve.  Nos miután a disznót leszúrták, s egy perzselés lejárt, a gazda behívta  a segítséget  a házba melegedni, no meg egy pohár szíverősítőre. A tűzre nem ügyelt fel senki s így történhetett meg, hogy  a "szalmaúton" mely az ólig vezetett, meggyújtotta azt . A postás anyja náná Mari vette észre a tüzet, de csak mikor már lángokban állott az egész tákolmány. Így hívta kétségbeesett kiáltozással a fiát:" Hai Ioane, că árgye  și cotyeţul !!". Kijöttek a helyi tűzoltók is, de a cotyeţ helyén már csak füstölgő akácfakarókat kaptak. A disznóban nem esett kár, így folytathatták a disznóvágást.

              Vigyázni kellett a perzselésnél meg ne égjen a disznó fara, mert akkor nem lehet szép sonkát készíteni. Amikor a háta és a disznó oldalai megfelelően megperzselődtek, hozzáláttak annak módszeres pucolásához, késsel és vízzel levakarták, lemosták a bőr felső rétegét, sőt súroló kefével is megdörzsölték. Megperzselték a disznó hasát is, letekerték a disznó körmeit avagy a bocskorait, ismét átmosták s egy létrára fektették, hogy lecsepegjen . Voltak idők amikor a béltekiek forrázták a disznót. Nagy forrázótekenők voltak minden gazdaságban s a disznót többen láncok segítségével forgatták a kopasztó vízben. Ilyenkor tépték ki a disznósörtét, melyből később keféket kötöttek . Egyszerű a kefekötés. Két ovális alakú erős deszkadarabot össze pászítanak, majd az egyiket egyenletes sorokban kifúrják. A lyukakba erős, szurkozott cérnával behúzzák a középen megkötött sörtekévéket, melyek beleszorulnak a lyukakba. Így kialakul a kefe . A cérnákat hátul egymáshoz kötözték, majd  enyvvel ráragasztották a hátát. A kefét egyenletestre nyírták, s már lehetett is vele csizmát suvikszolni . Később divatba jött a gázbutéliával (gázpalack) való perzselés . Ez nagyon könnyed és praktikus művelet a szalmaperzseléshez viszonyítva, de egyesek szerint külön szagot ad a szalonnának. Voltak meckerek mint apám is, akik a keletkezett szalmahamuval, azt forró vízzel összekeverve egyenletesen bekenték a meleg, leperzselt felületet . Ez a pakolás mintegy megpuhította s lemarta a bőrfelületet. A hamu kálilúgot tartalmaz,ami elsőosztályú mosószer. Amikor a disznót ilyen kívánatossá tették, máris nekiestek fület s farkat enni . ( Soha meg sem kóstoltam.)  A megtisztított disznó egy erős fából készült, erős lábakon álló úgynevezett boncasztalra került . Két módja van a disznó boncolásának . A béltekiek inkább hasra fektetve a hátán kezdték a műveletet. Éles késsel két hosszanti vágást ejtettek a disznó háta közepén majd a fülek mögött egyet kereken a nyakánál a száj szélekig. A négy-hat újnyi széles szalonnadarabot a hátgerinc mentén előlről hátra, felfejtették. Most megcsodálhatta mindenki milyen vastag zsírréteget halmozott fel a disznó.  Nagyapámnak olyan hízói voltak, hogy akár araszos is volt a szalonna vastagsága. Egyszer kaptam belőle az orvosi bentlakásba s az oltyán kollégák azt hitték, hogy szappan.A szalonnának azt mondják, șuncă .Ők a füstölt kolbászt is kiköpték, azt állítva róla, hogy ez az a nyershús amelyet a magyarok Erdélyben esznek .( Mára helyenként román tradicionális étel lett náluk is !) Most illett egy pohár pálinkával megtisztelni a jövő év fő energiahordozóját a SZALONNÁT.

      A mecker széles késsel lefejtette a disznó oldalairól is a szalonnát s a boncolófélben lévő állat most úgy nézett ki mint egy repülő vámpír. Következik a hosszú hús lefejtése a gerincoszlop mellől . Erre nagyon ügyelnek, nehogy vagy egy kutya elvigye, s a kamrában egy dagasztótekenőben hosszan elnyújtották . Itt székelyföldön mondják is, amikor valami kár esett: Na, vitte a kucu a hosszú húst meg a rövidet is ! Ezután éles bárddal, vagy fejszével a gerinc mellett sorban elvágják a bordákat s előtűnik a rózsaszínű tüdő. A fejet most a szájak sarkában bemetszik egészen a korábban függőleges irányba rajzolt árokig s az állkapcsokat kiakasztják. A disznó farkától kezdve s nagyon vigyázva meg ne sértsék a végbelet, felszabadítják egész hosszában a hátgerincet melynek az elülső végén a fej felső része is van a túróval ( orr) együtt. Ez utóbbit egy odakészített dézsa hideg vízben lemossák, ne vérezzen össze mindent s a hosszú hús mellé fektetik. Van aki a fejet is leválasztja s feldolgozza. Éles bárddal egy tőkén a homlokára merőlegesen rácsap s hosszant kettéhasítja a koponyát. Előbukkan az agyvelő, melyet egy csupor hideg vízbe tesznek s bevisznek a házba a gazdasszonyoknak . Jó  lesz a disznótoros gulyáslevesbe. Levágják tőből a néhol igencsak kicsipkézett füleket, kiszedődnek a szemek,kivágják az orr rendszer nyálkával telített csontkamaráit, kiveszik a felső állkapocs csontjait a fogakkal, s mindet a marakodó ebeknek vetik .Igy bánnak az alsó állkapccsal is. A pofa s a tokaszalonna az általában megabárolódik a disznóvágást követő napokban. De finom is a sózott, megfokhagymázott, megborsozott, megpaprikázott , fagyott, abároltszalonna, hagymával, meg sült krumplival, esetleg friss kenyérrel . Mi, ha nem volt friss kenyér, akkor a megzokult kenyérszeleteket felraktuk a sparheltra avagy a forró sporplattra és megfrisitettük, vagy pirítóst készítettünk.  Pirítós .                                                                                                                                                                                                       Nagy szakértelmet igényel a belsőségek kivétele . Először körbevágják a végbelet, majd részlegesen ürítik, mossák és kendercérnával megkötik, hogy ne szennyezze a környezetet . A disznószarnál csak az emberé büdösebb s ott is a másé ! Kiveszik a húgyhólyagot is meg a veséket, melyek a megcsonkított tetem két oldalán a hájba vannak elbújva.Megkeresik a vesepecsenyét avagy a bélszínt. Ez ebédre megkészül ! A húgyhólyagot a suhancok máris kezelésbe veszik,  egy szalmaszállal, dörzsölgetés közben felfújják. Ez volt a celofán megjelenése előtt a savanyú uborkás üvegek (borkánok) legfőbb lekötője, de futballozni is lehetett vele, csak  igen hamar kipukkadt. Ablaküveget is helyettesített, amikor drága volt az üveg, vagy az ablakosok sokáig elkerülték a falut. ( Székelyföldön disznófősajt készítésére is használják. Cap cașcaval principal de porc .)

              A beleket a gyomor alatt elvágva s megkötve egy nagy vájlingba húzzák be óvatosan, el ne szakadjanak s a legtapasztaltabb bélmosók ( idősebb rokon,családtag s egy fiatalabb aki a vizet töltötte ) hátra mennek vele a ganédombra, miután a belekről módszeresen leszedik a zsiradékot. ( Bélteken nincs patak mióta a Krasznát elvezették ) Hátul kiürítik a béltartalmat, apróbb darabokra szabják, kifordítják s minden darabot szódás vízzel, palozsnyával mosnak s végül ecettel is szagtalanítják . Ezzel a bél még nincs töltésre készen, mert a vastagbelet kifordítják s egyenként egy régi, kopott, de éles kanállal megvakarják, majd bikarbonátos vízbe rakják ázni. A vékonybelet pedig meghúrol-ták. Ez a művelet abból állott, hogy egy széles lapítódeszkán minden egyes vékonybélszakasz belső rétegeit egy kés fokával kívülről súrolva-nyomva eltávolították s csak a külső átlátszó fala marad meg a bélnek . Egyes helyeken minden szálat felfújtak, hogy lássák melyik a lyukas . Voltak jó bélű és rossz bélű disznók. Olykor az egész belet ki kellett dobni, mert szakadékony és gyenge volt.Néha tele volt orsógilisztával, ritkán pántlikagiliszta is előfordult . Ilyenkor megindult a házalás a szomszédokhoz, rokonokhoz bélért .Sokszor tréfásan elküldték a belet keresőt egy szegény, sokgyerekes családhoz mint Zsezseránék (Jejeran), minthogy van ott üres hurka elég !  Később a városi mészárszékekből szerezték be a belet. Voltak akik kereskedtek is vele. 

            A disznó többi szerveit , a májat, a fehérmájat ( a hasnyálmirigy), a tüdőt s a szívet is kivették megmosták a vértől, a szívből az alvadt vért is kitakarították úgy, hogy felvágták a kamrákat . Tanulmányozták s okoskodtak, hogy az miként működik stb. A szervek mind belekerültek a kandallóban hevített ércüstbe vagy egy nagyobb edénybe a spórra ( kályha) , ha nem volt kandalló . Itt már főtt a víz , a tűzre pedig szigorúan felügyeltek, le ne szakadjon. A fövő üstből máris finom illatok kezdtek előkerülni. Nagyon kellett ügyelni a májra, mert súlyos szerv lévén lesüllyed az edény fenekére s odakozmál-odaég, aztán oda a finom májas hurka, hideg májas. A forrongó üstbe zsíros húsdarabok is kerültek főleg a nyak és a szúrás környékéről, a nyelv a gégefő a fej, stb. Ezeket addig főzik amíg a hús leválik a porcogóról, csontokról. A májat veszik ki a leghamarabb az üstből. Sokszor a májon hólyagok voltak amit kutyaféregnek neveztek s ha igen sok volt belőle az egész májat nyersen eldobták. Ha egy pár volt csak, azt kivágták s  kidobták a szemétdombra. Később az iskolában s az egyetemen tanultam meg, hogy ez a parazita csak arra vár, hogy a kutya felfalja, mert ott szaporodik a kutya beleiben . Tűzbe kell dobni az ilyen fertőzött májat . A kutyaürüléket a disznó földdel együtt megeszi, így alakulnak ki nem csak a disznónál, de bármelyik emlősnél a Hidatikus hólyagok .Emiatt s a másik veszélyes parazita a Trichinella (Orsóféreg) miatt tiltja az iszlám vallás meg a zsidó vallás a disznóhús fogyasztását . Tisztátalan állat . A Trichinellát főleg a disznó közelében élő patkányok terjesztik . A disznó megeszi a lemérgezett s elhullott, vagy beteg patkányt, de ezzel megfertőződik. A patkány a székletével is fertőz . A féreg tojásaiból kikelt apró lárvák keresztül hatolnak a bélfalon s a véráram segítségével előszeretettel a bőven oxigénezett izmokba tokozódnak be (nyak,bordaköz, rekeszizom stb) . Ha ilyen, úgynevezett borsókás húst eszünk alaposabb hőkezelés nélkül, bizony balul üthet ki a disznótor . Sok helyen nekiesnek a disznó füleinek,farkának s csak azután viszik analizáltatni a húst, vagy nem is viszik !  A kórokozó jelen lehet a fül s a farok finom izmaiban is ! Nem szabad megfeledkezni az ebédről. A " munkásoknak" délebédet kell adni . A gazdasszony ahogy a disznót boncolni kezdik, máris ott téblábol egy edénnyel s finom " falatokat" kunyerál s kap is a meckertől s ízibe oda is teszi a sparheltre.Az ebéd lehetett friss sült hús, vagy toros káposzta. Ez utóbbi apróra vágott s friss zsírban megdinsztelt savanyú káposztából s az említett sült húsból állott és igen fincsi eledel.

               Nagy figyelmet igényel a két sonka s a két lapocka épségben való kiemelése a forgókból. A lábakat az első ízületből való levágása is némi szakértelmet kíván. Miután az összes húsos részek a helyükre kerülnek, jöhet a szalonnaoldalak kiszabása. Akkoriban Bélteken a hosszú szalonna volt a divat. Egy kisebb termetű ember nem is tudta volna vinni őket .Mindent figyelmesen elraknak, nehogy valami állat megmocskolja a hentesárut s leülnek ebédelni .

                      Ebéd után még sok munka vár a disznóölő gárdára. A húsok eddig jól megfőttek, a máj kihűlt, kezdődhet a henteskedés . Tehát a mészáros és a hentes között azért van némi különbség. Míg a mészáros  csak leöli az állatot, a hentes el is készíti a különböző készítményeket mint: véres hurka, májas hurka, tüdős hurka ( le ne vágd te Gyurka,úgyis olyan kurta ! ),a hidegmájas,aztán a disznófősajt avagy a gömböc . Vannak a kolbászok , töltött ruládok , de ez utóbbit már ritkábban készítették annak idején Bélteken. A különböző szalámifajták is csak később jöttek divatba, a szafaládét meg a libaszalonnát ( lásd málékultura), csak a hecc, meg a szójáték kedvéért írom ide.

           A véres hurka elkészítéséhez egy vájlingot, néhol kisebb fatekenőt használtak. Ide került a megabárolt vér, melyet csak a kályha szélén tologattak, hogy oda ne égjen , vagy betették a lerbe pár percig . A később csak az alvadt vért darálták és keverték össze főtt zsíros hússal amit annak idején bele dobáltak az üstbe. Ide darálták a lépet, a vesét, a fehérmájat ( már ha maradt belőle valami, mert valamelyik segédkező állandóan megdézsmálta azt) a tüdő felét is, ha nem készítettek külön tüdős hurkát az ínyenceknek. Ez utóbbit Nagy József nagybátyámék készítettek s a majoránna fűszer,kicsi szegfűszeg külön aromát kölcsönzött neki. A hurka masszába jár még a dinsztelt perecsenyi hagyma, melyben órákig keverték a belekről leválasztott fodorhájat meg a fátyolhájat ( hemetli ). Hozzáadnak aztán sót,borsot és pirospaprikát ízlés szerint. Nagyapámék még borspótlót az-az darált Koriándert is tettek bele ( ez a növény nagyanyámnál mindig termett a kertben és nagyon büdös volt a levele, termése viszont kellemes ízt ad). Ne felejtsük ki a hurkából , megfelelő adagban, a sok idő óta párolódó rizskását, vagy régebben az árpakását (gerslit).. A masszát kézzel jó összedolgozva, többek által megkóstolva a hurkatöltő szerszámmal az egyik végén kendercérnával gondosan megkötött, fodros vastagbelekbe nyomták és hosszabb cérnával ( mely elősegíti a hurka kihalászását) alaposan bekötötték .Később megjelentek a neccszerű krumplis zsákok s abban abálták a hurkákat . Így azokat nem kellett kihalászni egyenként. Máshol lyukasztott pléhedényekbe rakták az abálandó disznóköltséget s azt belemerítve a nagyobb üstbe, megabálták. A fodros belelek egyike az úgynevezett Blunca avagy a " malacka "a disznó vakbele. Ezt általában a disznótoron felszolgálták, mert néha akkora mint egy kismalac. A hurkatöltő nagyon hasonlít egy orvosi sziringára, legalább is a fülmosó készülékre. Lehet e tapasztalat miatt választottam az orvosi szakmát, na meg a hordókopogtatás miatt is. Vigyázni kell a töltéssel mert abálás közben a massza még dagad s kellemetlen ha kipukkadnak a hurkák, melyek ugyanabban a levesben abárolódnak amibe főttek a húsok s a szervek . A műveletek végén a hurkalevet az-az a vurstsupát kiosztották . A kapunál ilyenkor sorban álltak a hurkalevet igénylők általában a cigányság, de volt, hogy a szomszédoknak is ezzel kedveskedtek. Elvégre kóstoló nem járt csak annak aki küldött is ilyet vagy kiszámíthatóan küldeni szokott. A meckernek még arra is tekintettel kellett lennie, hogy a végén kiporciózza a kóstoló húsadagjait. ( Egy kis hús, a javából, kis kolbász, véres és májas hurka, ez volt a kóstoló tartalma amit még az nap, de legkésőbb másnap délelőtt házhoz kellett vinni s ez a gyerek feladata volt)

Mondá is az egyik ortodox pap, aki messze földről került Béltekre s igen megörült amikor a kóstolókat kapta . De milyen jó szokás van itt Bélteken ! Igen ám de amikor a kóstolót vissza kellett vinni, akkor már nem tetszett neki annyira ez a szokás. De ne vágjak a dolgok elejébe, mert még el kell készíteni a májas hurkát . Hogyha a máj kicsi volt, vagy megdézsmálták a kisegítők, akkor a tüdő s a vese is a májasba került. Külön keverék szükséges a májas hurka és a hideg májas összeállításához. A hideg májas csak tiszta májörlemény némi zsiradékkal  s annak idején abárolt apró szalonnadarabokat is vágtak bele, s a fűszerek: só, bors, paprika . A fűszereket ajánlatos a keverő személy tenyerébe szórni, hogy az érzékelje a mennyiséget . A hideg májast mindig a sima falú vastagbélbe töltötték s ugyanúgy megabálták ( csírátlanították ) mint a hurkákat, de ezt kihűlés után megfüstölték s hidegen fogyasztották. A májas hurka a maradék máj , tüdő, főtt hús és az a bizonyos hagymás zsiradék melyet a belekről szedtek le ,meg párolt rizs, valamint só,bors és néhol kevés paprika . Van ahol kevés fokhagyma levet is tesznek hozzá. Ezután töltik a kolbászt. A kolbász az darált disznóhúsból áll ( mert néhol keverik marhahússal vagy akár hizlalt szamárhússal is. Volt,hogy nutria vagy nyúlhúst is kevertek hozzá. Jó bendőbe jó ! ), megfelelően kövérséget is kell beledarálni s volt ahol a fokhagymát együtt darálták a hússal, máshol utólag adták megdarálva a keverékhez . A kolbászba még só és elég sok jó minőségű pirospaprika őrlett szükségeltetik.Nagyapám mindig egy pohár  fehérbort is töltött a keverékhez, hogy jobban csússzon a belekben. Mindezt jól összekeverik, többen megkóstolják, van aki a forró platt szélén meg is süt a masszából, mert így tudni meg a valódi ízét a kolbásznak . A hurkatöltőt eddig szorgos kezek megmosták s az tisztán kerül a kolbásztöltő asztalra. Csövet is változtatnak, mert a kolbásztöltéshez vékonyabb cső dukál. Az eddig hideg vízben tárolt, meghúrolt vékonybelet felhúzzák a töltő csövire mielőtt a töltőt megtöltik a darált s fűszerezett kolbászhússal. Apám akkora húsgombócokat szakított a tekenőből amely pont belefért a töltőbe s úgy csapta bele a csőbe mint annakidején katonáéknál az aknát az aknavető csövibe s még lőtt is hozzá a szájával . Pár ilyen gombóccal tele is lett a henger. Most beleillesztették a töltő dugattyuját s a hasizmot használva a cső tartalmát folyamatosan belenyomták a bélbe. A segéd  egy ujnyi üres belet megfogott ujjai között s karikába vezette a telődő kolbászszálat. Másik kezében cérnára fűzött varrótűt fogott s ha levegőt látott a kolbászban akkor azt folyamatosan kiszúrta. Az elkészített kolbász szálakat melyek mindenike az egy métert meghaladta, szépen, karikában belefektették egy nyárfatekenőbe s hideg helyen tárolták másnapig, amikor a füstölőbe kerültek.Kolbásztöltés Ha igény volt rá s kolbászhús is maradt akkor elkészítettek két-három ruládot . Ez az oldalbordákról lefejtett húsba göngyölt kolbászhús volt, melyet erősebb spárgával megkötöztek, megabálták, majd másnap füstre került . Nagyon finom .Több helyen a húsdarálóval töltötték a hurkát és a kolbászt. Majd a villany hajtotta daráló is megjelent. Sok figyelmetlen embernek az ujját is bekapta s összetörte. Hátra van még a Gömböc avagy a disznófősajt. Ez a megtisztított s feldarabolt főtt nyelvből s a megfőzött összevagdalt fejehúsából, némi főtt bőrből s a szokásos fűszerekből készült, melyet a megtakarított disznógyomorba raktak, bevarrták a gyomron nyitott szájadékot, megabálták,megszurkálták, majd reggelig két lapítódeszka között, arra rátéve egy követ, nyomtatták, megfelelően megkötözték s a füstre került az is. Volt ahol a masszát ledarálták s így kompaktabb volt a disznófősajt .A disznógyomorból lehetett úgynevezett Saumágát is készíteni. Ez szintén a megfőzött, apróra vágott nyelv a fejhús ,abárolt szalonnakockák,fűszerek, pergelt hagyma és kockára vágott nyers krumpli keverékéből készült . Pirosra sütötték a lerben s egyszeri ebédként tálalták fel . 

SAUMAGĂ .

Saumaga .                                                Orvos koromban tanultam meg hogy lehet a disznógyomorból ( pocor) tejoltót készíteni

. A gyomrot karéjosan ketté vágják, hideg vízzel lemossák (nem szabad a belső réteget lenyúzni), a két karéjt ujjnyi csíkokra vágják és egy-egy marék sóval egy külön deszkán összekeverik . Kis idő múlva belehelyezik egy-egy literes befőttes üvegbe és feltöltik ecet- víz, egy az egyben keverékével . Lekötik és hideg ,sötét helyen tárolják . Tíz nap múlva a borkán felső felében egy sárgás, nyúlós folyadék keletkezik. Ez az oltó. ( románul Cheag ) Ebből egy evőkanálnyival húsz liter testmeleg tejet lehet megoltani. Amikor a lé elfogyott, elővesszük a második borkánt s az előbbit ecet és víz keverékével újratöltjük . Ebből is oltó lesz, de gyengébb.  A szalonnatáblák kiszabásakor kellett jusson zsírnakvaló is . Itt volt aki a szalonnát helyezte előnybe, mások a zsíros kenyeret szerették paprikásan . A zsír kiolvasztása is odafigyelést követelt. Folytonosan keverték egy falapáttal amíg kiolvadt a zsír s a tepertő piros-barnásan a felszínre kerül s kopogni kezd . A forró zsírt direkt a putinába szűrték s gyorsan záros hideg helyre tették, nehogy egy rosszcsont gyerek bele essen, vagy felborítsa . A tepertőt volt aki krumplinyomóval kipréselte, vagy úgy maradt. Ebből készül a finom  tepertős pogácsa .Tepertő készités.                                                   Nagy keletje volt a friss disznóhájnak. Ez az egyik alapanyaga a  hájastésztának. Volt, hogy kölcsön is adtak egymásnak a gazdasszonyok, de úgy is volt, hogy a zsírral együtt kiolvasztották azt.  A mecker most személyesen sózza be a hússózóba a sonkákat, lapockákat, a csülköket, füleket s végül a szalonnatáblákat . Nem kell sajnálni a sót, mondta apám, mert csak annyi szívódik fel amennyi kell. A sonkáknál a csont mellé be kell dugdosni a sót, mert innen romolhat meg leghamarabb a nagy darab hús. A hússózó edény a kamarában  a polc alatt szokott állni, még üresen is .Ez egy tölgyfából készült, ovális, abroncsos, hatvan centi magas faedény, oldalán vasfogantyúkkal s fából készült fedővel.Ebbe sózták a sózni valót. Az elkövetkező hat hétben, a gazda kötelessége, hogy forgassa a darabokat s az első hét után minden darabot megszórjon tört fokhagymával. Forgatáskor a sonkát egyik feléről a másikra kell forgatni az immár összegyűlt sós húslében a sózó fenekén. Az a szalonnatábla mely a tetején volt, most alákerül. Ez így megy hat hétig, melegebb időben ötnaponként forgatunk. Hat hét múlva mindent kiszednek s egy éjjelen át hideg vízben tartják s lemossák a sót meg a fokhagyma maradványokat. Pár órát szikkadni hagyják, majd bepaprikázzák, kötőt vagy vaskampót akasztanak rá és lassú de folyamatos bükkfa vagy cserefa fűrészport égetve több napig füstölik a füstölőben . A sonkákat hosszabb ideig kell füstölni .A régi bélteki házak úgy voltak építve, hogy a füstölő az előszoba feletti szabad kéményben volt . Ide eregették ki az összes helyiségből a füstöt . Szénnel, koksszal, fenyőfával akkoriban nem fűtöttek.  Itt tartották még nyáron is a kolbászt ,sonkákat s a szalonnát. ( Innen esett le az alatta levő kispincébe a dédnagyapám a Neni. Lásd Pink Úr . )

        Dióhéjban ennyi idő kell egy disznóöléshez s eddig a rövid téli napnak is vége lett. A disznótor hat vagy hét órakor vette kezdetét , akkor jöttek a meghívottak, általában a családtagok . A hátramaradt időt kihasználva a férfiak zöme felsétált a pincesorra, mely nagyapáméktól vagy egy kilométerre lehetett. Ott idogáltak egy kicsit, bort töltöttek, néha több korsóba is amit aztán a disznótoron megittak . Az otthon maradt nők szorgoskodtak, hogy a többfogású disznótoros vacsora elkészüljön, annak rendje, módja szerint.                                                                                                                                               ( Nos, meggyászoltam Hauler Tibor földinket, gyerekkorában láttam vagy egy párszor, aki Strubingban( Németország) halt meg ez év tavaszán, ő volt az aki ezt a weboldalt szerkesztette, Isten nyugosztalja, de ebben az oldalban is éljen az emléke ) 

       Mire a férfiak nagy lábdöngetésekkel és zajosan megérkeztek, a vacsora tálalásra várt. Megtelt a fogas is különböző színű ( a sötét és szürke színek tobzódtak ) s illatú nagykabátokkal . Ezt onnan tudom, hogy az én helyem mindig az ajtó mögött a fogas alatt, a patkóalakban elhelyezett asztalok baloldalán volt . Mindenkinek megvolt a maga helye . Nagyapám a szemközti asztal végén volt, hogy közelebb legyen az előszoba ahonnan a bort kellett adott időben behozni . Mellette ült  Hornyák Béla a legkedvesebb veje, a legkisebb lányának Ilusnak a férje ( aki később akarata ellenére bevitte a kollektívbe, mert ez volt a parancs ) . Magasacska, de kövér, piros arcú ember volt, jellegzetes orrhangon beszélt, tejcsarnokos volt hosszú ideig a faluban. ( később a vérnyomás vitte el ) . Nem tartozott a sváb nemzetséghez, késői jövevények voltak a faluban s ez a hosszúkás, nagy, szegletes arcról is meglátszott ( Tirpák ?) . Feljebb ült a mindig pillogtató s nagyon rövidlátó, orosz fogságot megjárt ifjabb Pink István,nem hittes feleségével Schmied Margittal. Aztán a főhelyen apám ült aki mellé néha ( ha sikerült eljönnie ) odaültették a királydaróci sógort is Szabó Józsit a Pipacsot a Józsika fiával, aki gyakran volt a nagyapjánál úgymond "szolgálni" . Aztán jött a kicsi Pinkúr, az-az Schmied Jóska , a húga Cuni, Pink Margit ( ma Esszényi és Szaniszlón lakik ) , aztán jöttem én a fogas alatt a kabátokkal a hátam mögött. Szemben néha ott volt Hornyák ( Szűcs) Ella meg a kisöccse Csabika. Az asztalok belső ívében a kiszolgálók, mint az anyám Pink Mari , aki állandóan szemmel tartott és több fakanalat is eltört a fejemen az évek során, Pink Erzsi néném a Pipacs felesége aki a középső lány volt ugyan, de az orosz kényszer táborozás ( malenkij robot ) miatt későn ment férjhez. Donbasz-ban volt a szénbányában vagy hat évet ahol a csille összetörte lábait . Nem mindig sikerült ilyen szépen összeszedni a családot, de mi mindig ott voltunk, hiszen apám vágta le a disznót .Mindenki kedélyesen helyet foglalt a székén, lócáján, két székre tett pokrócokkal letakart fosznideszkán, hokedlijén. stb.   Hozták is az első fogást a sárgán gyöngyöző, gőzölgő húslevest, sok tésztával a csak ilyenkor használatos porcelán tálakban, a tányérok mellett ónból készült evőeszközök voltak . Mindenki felállt és közösen elmondtak egy miatyánkot, a köszönő imát  amelyben megköszönték Istennek, hogy ételt és italt adott .Mindenki sorra vett magának, majd jó étvágyat kívánva nekilátott a levesnek. Dicsérték a szakácsnőt, aki többnyire anyám volt a nagyanyám segédletével, mert ő ( az anyám ) a zsidóknál, Slageter doktoréknál tanulta a főzést még zsenge tizenöt éves korában és igen értette a dolgát. Ott szolgált több évig és sokat mesélt a zsidó főzőkultúráról, meg a zsidók viselkedéséről . Anyám mindig bevetette azt a mondását, hogy: Egyenek, mert nincs több. Erre a felszólításfélére néhányan még merítettek a levesből .A levesben minden évben másféle tészta volt , melyet sajátkezűleg gyúrtak a disznóvágás előtti napokban  és csak szép sárga házitojás és liszt volt az összetevője. Egyik évben volt a hosszú vékony, úgynevezett, szégyentészta , mert mindenkinek az állára ragadt s kézzel kellett onnan a szájba dugni. Ilyenkor így bosszantotta a Hornyák Béla anyámat: Te Mari ez a tészta olyan vastagra van vágva, hogy megakad az ember torkán ! A borostás állú férfiak nagyon nem szerették, mert beleragadt a szakállba is . Másik évben volt az árpaszem ( rombusz) alakú tészta,majd a négyzet alakú. A legszofisztikusabb volt a csigatészta . Ezt nagy kézügyességgel, tészta négyzetkékből, orsóhegyével csavarták fel a szövőszék kiszerelt bordáján az asszonyok. Hornyák Bélának ehhez is volt hozzáfűznivalója mert mindig elmondta a " Csiga-biga gyere ki.."verset.( A csigabigának az ég a háza ideki !) Néha a Vurstsuppa ( hurkalé) is asztalra került, csipegetett tésztával . Persze a leves előtt nagyapámnak volt gondja, hogy jófajta körtepálinkával kínálja a vendégeket ( gyermeket nem ) , viszont én már igen-igen tekintgettem a pohár tartalma felé, mert a körtéket mind én zúztam össze a répadarálóval, kaptunk is a segítségemért egy litert a nedűből .

          Második fogásnak hozták a főtt húst és aki szerette, főtt murkot is ehetett mellé s krumplipirét . Persze Béla bácsi ebbe is belekötött, mert azt mondta, hogy disznótoron ő húst akar enni. Krumplit ehet otthon is ! A főtt hús mellé méregerős ecetes tormát tálaltak, mely végig az asztalon maradt , savanyú uborka, vegyes savanyúság, esetleg cékla társaságában . Hornyák Béla tormapárbajra hívta ki a jelenlevőket, ami abból állott, hogyan lehet minél nagyobb villa erős tormát a nyelőcsövön leküldeni . Aki értette a csíziót, az egyben bekapta a tormát és lélegzetvétel nélkül gyorsan lenyelte . Aki a tormát állomásoztatta a szájában annak a tormagáz az orrába ment és szégyenszemre könnye, taknya, nyála összefolyt fuldokló köhögés közepette . Így járt a Béla bácsi szerint mindenben balkezes királydaróci Pipacs sógor, a Szabó Jóska ( mestersége is szabó ), az Erzsi néném férje, aki pancser módra nyúlt a tormához. Ilyenkor persze volt nagy viháncolás a sértett számlájára.

            A harmadik fogás töltött káposzta volt . Nem mindig sikerült rizskását szerezni és akkor azt speciálisan nagy szeműre őrölt kukoricadarával helyettesítették, vagy héjalt árpával. Úgy emlékszem ezt hívták gersli-nek. Volt aki ezt szerette s megpúpozta tányérját az ínycsiklandozóan párolgó ételből .Ilyenkor már Hornyák Béla fészkelődött a széken és nézegette az üres poharakat . Fel is tette minden esetben a nagyapámnak a szöges kérdést : Tata ! Hogy ölte meg az ördög az öreganyját ?  .. Ennie adott, de innia nem ! Nagyapám értett a szóból és gyorsan hozta üvegkancsóban a szalmasárga, de kitűnő aromájú novabort.  Mindenkinek töltöttek, még a sihedereknek is, de megfedték őket, hogy ennyi, mármint egy pohárkával legyen elég . Nagyapámnak mindig kicsi vastagfalú poharai voltak, melyekbe aligha fért egy deci bor, viszont ha a hordó tetejéről leestek a földre, nem törtek össze és igen sok poharat kellett volna emelni ahhoz, hogy valaki megrészegedjen.

Pink István és Kájzer Erzsébet ( Lizi ) a gyöngyi utca végén, Krasznabélteken az 1960-as években . Itt zajlottak a disznóölések.

A disznótort a kis hátsó szobában tartották, melyben laktak, aludtak s ettek . Kívülről nézve  a párás ablakokon, félhomály volt bent,  a világosságot csak egy a plafon közepébe felakasztott ötös petróleumlámpa szolgáltatta, de a száját mindenki megkapta !  Ilyen égett az előszobában is vagy egy lesrófolt viharlámpás, melyet ha szükség volt rá felsrófoltak és mentek vele a spájzba ( éléskamra), vagy az udvarra, akár a kúthoz is vízért, vagy megnézni nincs e valami baj az állatoknál az istállóban .Nagyon takarékoskodtak a petróleummal, mert nem mindig lehetett kapni és ilyenkor előkerült az olajmécses is  mert gyertya se igen volt. (Lásd, Haraszti Pityu, a boltos. ) . Kintről lehetett látni a lakomázók nekihevült arcát és  azt ahogyan igyekeztek meggyőzni a másikat valamilyen igazságról, bölcsességről.

Negyedik fogásnak hozták a lerben kisütött  bluncá-t. Ez a disznó terjedelmes vakbelébe töltött véres hurka volt. Némelykor akkora volt mint egy malac . Másik tepsiben hozták a májas hurkát . Egyes helyeken mint például Nagy József  (híres úri szabó volt Bélteken) nagybátyámnál tüdős hurka is volt majoránával .

Disznóköltség .

Disznóköltség .

                   Ebből is mindenki vett és mellé araszos fehér búzakenyérrel szolgálta ki magát. Ezek után hozták a finom sült húst, meg egy külön edényben a feldarabolt sült kolbászt, melyből még akkor is vett mindenki ha már degeszre ette magát . A hangulat emelkedett volt és nagyapám is az előszoba egyik zugában rágyújtott a cseréppipájára . Viszont, hogy a lakoma teljes legyen az asszonyok a végén még friss hájjal készült, szilvalekvárral töltött leveles süteményt is raktak az asztalra . A  szaporán működő falióra  éjfél környékére hágott s a vendégek előbb mozgolódni majd készülődni kezdtek . Még  kiitták poharaikat, elkelt egy egy ásítás is , szerre kikeresték nagykabátjaikat, előkerültek a biztonságos viharlámpák s elindultak a néha kihűlt otthonuk felé, mindenki a megszokott kuckójába, ágyába. Volt aki halkan énekelt is, hogy  " Este, virágzik a tök, vigyázz, mert a fejedre ütök ! Megállunk pisálni, ha még kell kakálni ...... 

Néha svábul is énekeltek: Alle Wei saaufe no me-me Haause, Hause wer will und Hause wer ká ! ( Mindenki bort igyon és többé haza se menjen, menjen haza aki menni akar vagy aki még haza bír menni !)

                             Vagy ( a lakoma vége felé ):  Alle nach Haause no me-me saaufe, saufe wer ká und saufe wer will ! ( Mindenki menjen haza és többet ne igyon, igyon aki még bírja és aki még inni akar !)

 

  Majdnem mindig elénekelték azt a nótát, hogy: Nem,nem, nem ! Nem, nem, nem nem !  Nem megyünk mi innen el, míg minket a házigazda bunkós bottal ki nem ver !

Ha nem tetszik a gazdának, hogy mi itten mulatunk, vigye el a rongyos házát és mi itten maradunk ! Nem,nem, nem.....stb. 

  Elmegyünk, elmegyünk ! Vissza már nem jövünk ! Nem,nem,nem.....stb                                     

         Így ért véget nagyapám jóvoltából egy disznóölő nap, ahol éreztük a család szeretetét és a közösség gondoskodását melyben éltünk. Immár találkozott az asztalon a Búza , a Szőlő, a Kender meg a Disznó .

                                                    Nagy Antal , 2010 december  végén fejeztem be ! Boldog Újesztendőt 2011-ben !

Diszóölés Bélteken .

 

   A kép csak illusztráció és a leírtaktól vagy ötven évvel később készült Bélteken a Dicig családnál !   

 

              

 

              .          

             

 

 

                                                                                                           

            

                          

 

 

 

 

 

 

Szatmári sváb hagyományok

Nach oben