http://nagydoki.npage.de

Dr. Nagy Antal - Krasznabélteki hagyományok, történetek, játékok

 

                                    SCHLANGEN STEFI .

 

 

 

  Hosszú, langaléta, inkább szótlan mint mogorva ember volt Schlangen Stefi bácsi. A béltekiek Schlanger-nek nevezték ,vagy csak úgy, hogy Stefi bácsi a dobrai utcából . Bélteken még volt egy ilyen magas ember, a Kili Pista a téglaszín elején . Gyermekkorunkban mikor édesanyánk tanulásra nógatott bennünket, mindig azt mondta: Tanuljatok jól, nagyemberek legyetek. Mi megkérdeztük: Milyen nagy anyu, mint Kili Pista bácsi ? Szóval jó lingár ember volt Stefi bácsi  is, oldalt deresedő, de még fekete dús rövidre nyírt hajjal, két szúrós fekete szemmel, pirospozsgás de már ráncosodó borostás arccal, hosszú nyakkal, egyenes derékkal, hosszú lábakkal . Állandóan egy barna simléderes  sapkával a fején, kék színehagyott viseltes surccal az elején, barna posztónadrágban s ormótlan bakanccsal a lábán, járt-kelt. Nyaranta, miért miért nem, az volt a szokása, hogy egy az udvar közepébe vitt konyhaszéken (mlin) evett, s egy még kisebb széken úgynevezett sámerlin ült, hosszú lábaival körbefogva a furcsa terítéket. Komótosan evett, jól megrágva minden falatot . Egyik kezében bicskája, másik kezében szép fehér négy ujjnyi széles sváb szalonna s nagy darab hófehér omlós házikenyér ( akkortájt falun nem is volt más kenyér). Az arra járók jól látták a léckerítésen keresztül mit eszik, de udvariasságból megkérdezték: Mit eszik Stefi bácsi ? Jött a frappáns, mogorva és pikáns válasz: Szarnak valót !, jól megnyomván az R betűt s evett tovább  zavartalanul ,fel sem emelve a tekintetét a kérdezőre, mintha haragudott volna valamiért minden arra járóra.

         Történt egyszer, hogy az erdőre kellett menni, a téli tűzifát beszerezni. Be is fogta hajnalhasadáskor két hatalmas ökrét a járomba, melyekhez hasonló kevés volt a vidéken, a Betyárt s a Mozsárt és negyedmagával irány a Nagyhágó s az erdő. Nagyfűrésszel egykettőre megkészítettek egy jó nagy szekér fát, megrakták istenesen a kemény szekeret, meg sem várva, hogy a nap félig felhágjon az égre, sietve visszaindultak a faluba, mert dologidő volt. Remélték, hogy hamarosan elérik a Nagyhágót ahol némi elővigyázattal, kerékkötőfékkel szerencsésen hazaértek volna. Nem így történt, mert erős ökrök ide, kemény szekér oda, a súlyosan megrakott alkalmatosság elakadt az erdőhöz közel az első kátyúban. Eleget biztatták s végül ostorozták az ökröket, hógattak s káromkodtak, de úgy nézett ki a szekér végérvényesen megfeneklett az agyagos latyakban . A nap kegyetlenül kezdett nyilazni, csíptek a legyek embert állatot, dőlt a veríték a nagy erőlködésben. Mit csinálunk Stefi bácsi ?! Az este is itt ér bennünket, mondták az emberek. Le kell rakni a fából ! Azt már nem ! Erősek az ökreim, próbáljuk meg még egyszer. Gyerünk emberek,mindenki bort kap, csak érjünk le a pincesorra, mondta Stefi bácsi . Még az ökrök is ? Kérdezte szemtelenül  a suhanc. Azok is, lihegte mérgesen az öreg ! Mozsár ne ! Betyár ne ! Hogy az a kruci Isten, meg a Donnerwetter sújtson meg benneteket, jött ki a béketűrésből Stefi bácsi. Pattogott az ostor meg a káromkodás, amit ilyenkor az öreg nagyon jól tudott cifrázni. A négy ember is nekifeszült a szekérnek ki hol érte, a két megostorozott ökör beledőlt a járomba meggörbült hátgerinccel, kiguvadó szemekkel, recsegve-ropogva, de valahogy kirángatták a hatalmas szekér fát a kátyúból a poros földútra. Egy kicsit megpihentek, kifújták magukat emberek, állatok s aztán irány a lejtő amelyen dupla kerékkötéssel és megfelelő óvatossággal, szerencsésen, de kiszikkadva megérkeztek Stefi bácsi pincéje elé . Előkerültek a hatalmas pincekulcsok, nyílott az ajtó s a négy fáradt megizzadt ember szinte beesett a hűvös pincegádorba .(Ahova egyszer még egy legelésző borjú is beesett a pincetetőről.)                                                 Volt pakolva elemózsia is, de azt az erdőn nem volt alkalom elfogyasztani, mert mindenki úgy gondolta majd a hűvös pincében borral jobban esik az étel. Már hozta is Stefi bácsi lopóval a bort, habzott a pohárban ahogy töltötte, ittak szomjasan az alkalmi fakitermelők, csorgott a bor az állukon is lefelé. Előkerült a minden éhséget megszüntető szalonna, hagyma, taligakeréknyi fehér kenyér egynegyede s a fáradt munkások farkasétvággyal nekiestek a pompás ételnek . Igyanak emberek, kínálta a gyöngyöző nedűt Stefi bácsi ! Megérdemeljük, az angyalát !  Stefi bácsi, kérdezte az izgága siheder , az ökrök ? Kapnak azok is ! Fordult is serényen s mosolyogva az öreg le a pincébe, gondosan magára terítve egy használt nagykabátot a pince hidege ellen . Elővett egy köblöst, hátrament a hordósor végére, kiverte a dugót az egyik hordóból, tele töltötte csigerrel (harmadrendű bor ) az edényt s vitte ki a pihenő ökrök elé.  Na ! Igyatok ti is ! A két ökör hosszan beleszagolt a sötéten, hűvösen csillogó folyadékba, aztán előbb a Mozsár, utána a Betyár is nagyot ivott a köblösből. Alig maradt valami a fenekén . Az erdőlők még iszogattak s beszélgettek egy keveset, aztán szedelőzködni kezdtek, mert sok a dolog ilyentájt és még magasan állott a Nap. Stefi bácsi  miután jó gazda módjára ellenőrizte a hordókat, a csapokat, a lopót a pincelejárati ajtó mellett lévő szegre akasztotta, eltakarította az étkezés nyomait, kiöblítette a poharakat, gondosan bezárta a hatalmas pincekulcsokkal előbb a belső azután a pince külső ajtaját s távozni készült. Odalépett a szekérhez, derűs arccal méregette a sok szép tűzifát, no meg az egykedvűen lefeküdve kérődző ökröket . Na elég volt a pihenésből ! Gyerünk haza ! Dolgozni kell ma még ! Nógatni kezdte az állatokat, hogy fogná be a járomba , de a két ökörnek nem akaródzott felállni, járomba bújni pedig még úgy sem. Stefi bácsi csak állott mint akinek földbe gyökerezett volna a lába ,sejtette már mi a baj, miért nem engedelmeskedik a két pára. Alaposan berúgtak! Káromkodni akart, de csak az égre tekintett villámló, gyilkos szemekkel, aztán legyintett, lehajtván fejét megfordult, kinyitotta a pincegádor ajtaját, leült a lócára, előkereste agyagpipáját, megtömte, rágyújtott s lomhán pöfékelni kezdett, mint akinek az égvilágon semmi dolga nincs. Haragja lassan alábbhagyott, egykedvűen és türelmesen megvárta egész alkonyatig, amíg a két ökör kijózanodott . Csak ne lett volna még annyi dolga máma.

A bélteki Nagyhágó ! ( Grósz István által ) Stefi bácsi pincéje itt volt e mögött a pince mögött.


Dr. Nagy Antal . 1988.okt.19.

Szatmári sváb hagyományok

Nach oben