http://nagydoki.npage.de

Dr. Nagy Antal - Krasznabélteki hagyományok, történetek, játékok

 

                                             A SZŐLŐ .

 

 

 

        Mindenki által ismert, édes, a gyümölcskereskedésben gyakran fellelhető fürtös , nedvdús, többszínű, bogyós termés. Sokan azt is tudják, ebből készül a BOR , mely később a búzával, a kenderrel s a disznóval is találkozik az asztalon.

   Most le írom azt, hogy a béltekiek mennyit fáradoztak azért, hogy ez a nemes gyümölcs és az asztalukon a főhelyet megillető végtermék, a BOR megteremtődjön.

  Adott egy, ha lehet délre, vagy délnyugatra tekintő domboldal, márpedig Krasznabélteken ilyen van, mert egy délre s nyugatra néző dombvonulat övezi a községet. Ez a domb a legutolsó amely a Kraszna alföld előtt magasodik. Valamikor ehhez dörgölőzött a folyó és még manapság is fellelhető a régi Kraszna meder nyoma a faluban. Ezt az adottságot ki is használták a bentlakók, mert valamikor az egész dombhát elsőosztályúan megművelt szőlőskert volt. 

   Érdekesek a szőlősök különböző elnevezései mint: Gundi, Nahbil, Ochsenbil, Stumpábil, stb. Nem termesztettek ki tudja milyen nemes fajta szőlőt, de az megfelelő hozzáértéssel kitűnő zamatú, illatú, erős bort eredményezett. A hatvanas években a legelterjedtebb volt a Nova

Royalka . fajta, mely ellenálló volt a gomba és más fertőzéseknek. Tömött zöldes, vagy lazább sárgás színű érett fürtjei szimpla érintésre a szőlőszemek nagy részét elhullatta, a szüretelők nagy bosszúságára . Erős, sárgás, illatos, zamatos bora, még a legedzettebb borivót is földhöz ütötte, hosszas fejfájós másnaposságot okozva . Ritkább volt a csak korsókának nevezett tömött fürtű, illatos Madéria, melyből pár kilónyi már megváltoztatta a vad nova bor tulajdonságait. Előszeretettel termesztették a piros Delavári fajtát, mely ha több volt, a bor színe szalmasárgából rózsaszínű sillerre változott. Érdekes volt látni például borszenteléskor, meg vasárnaponként a gazdák pincéből való hazajövetelekor a kézben füttyögtetett borosüvegek színét. Ahány szőlős, annyi gazda s annyi színkombináció vonult fel a pincéktől a lakóházakig. Akadt még zöld színű Muskotály,Fekete Otelló, fehér és fekete bélésű Izabella, a Grünspitz ( Grispitz) a zöld bor alapanyaga .Izabella . Gazdabiztató- (Ez egy furcsa szőlő, mert a fürtjein csak pár nagy szemű szőlő van, a többi mind apró. Nagyapám szerint ez a szőlő külön aromát ad a bornak .) Bakator, Royálka s nem utolsó sorban a népszerű tömött fürtű s korán érő Kadarka . Ez utóbbiból a háztájon nagy lugasokat alakítottak ki a bemeneti kapu fölé vagy a ház elé, amely még árnyékot is tartott.

Kadarkalugas ! Volt, hogy több szőlője lett az embernek a lugasról mint egy esetleg elhanyagolt kiöregedett szőlősből s ez még ráadásul a ház mellett volt. Annak idején a hatvanas években azt mondták, hogy a bélteki szőlősök ki vannak öregedve s már a második világháború idején mindet ki kellett volna vágni és új telepítéseket eszközölni. Ez elmaradt, s aztán jött a kollektív gazdaság, a szőlők maradtak amíg mind ki nem pusztult . Így fogadja ma a Béltekre látogatót üres domboldal. A nemes fajtákat is ismerték, mint a Leányka , Rizling, Halhólyag , Kecskecsecs stb.

    Ezeket türelmes és fáradságos oltási technikával az úgynevezett vadszőlő piros hajtásába oltották be, hasításos módszerrel . Az oltásra egyszerűen egy bürök nevű lyukas szárú gyomnövény darabját húzták. Később a kollektív gazdaság idején nagy szőlősöket telepítettek nemes szőlőfajtákkal, leutánozva a Dél romániai s magyarországi szőlősöket, viszont ezek a hideg klíma és a hozzá nem értés miatt nagyrészt kipusztultak. A szőlőkben nagyon sok gyümölcsfa is helyet kapott . Előnyben részesült az Őszibarack, melyből rengeteg fajta volt. Tavasszal a halványlila virágai felüdítették az egész domboldalt, kora ősszel illatos és zaftos gyümölcsei enyhítették a melegtől kitikkadt szőlőmunkások szomját és nemcsak az övéket. Sok gyümölcs került a hordóba, amelyből finom Barackpálinka készült. Több fajta cseresznye trónolt a hegyen. Öles derékkal, tizenöt-húsz méter magas koronával,ontották a finomabbnál finomabb cseresznyéket kezdve a korai Orbán cseresznyével a vadon nőtt madárcseresznyével és voltak nagy szemű nemesített ropogós cseresznyék meg fekete cseresznye is .

Cseresznye. Nem ritka volt a diófa, meggyfa, a szőlőkerítésben a lankában pedig rengeteg Perpence szilvafa kapott helyet. Ebből főzték a híres Szilvapálinkát. Almafák, birsalmafák, körtefák, naspolyafa, mogyorófa, de még szelídgesztenye is előfordul a szőlősben. Minden járás végén, helyet kapott a piros ribizli, helyenként a köszméte is jól érezte magát . Volt aki a szőlős közepében kialakult tisztáson (mert lusta volt újratelepíteni a szőlőt) kerti növényeket termelt. Murkot, petrezselymet, káposztát, karós paszulyt, retket, uborkát vagy sütőtököt avagy döblecet ( Bélteken bécsi tök a neve ). Néhol még a dinnye is megtermett. Illatos sárgadinnye meg a tűzpiros belű édes, kásás, görögdinnye.

Nos adott egy terület, melyet szőlővel kell beültetni . Ősszel két erős ökör húzta ekével mélyszántást végeztek azért, hogy a fagy porhanyóssá alakítsa az agyagos barnás-sárga, nehezen megművelhető talajt és kiirtsa a gyomnövények gyökerét. Tavasszal márciusban elboronálták a dombhátat. A bélteki szőlők nagy része gazdánként, hosszan nyúlott le a domb tetejéről a domb aljáig s ott borpincét építettek. Egy pászma szélessége ritkán haladta meg a tíz tőkényit az-az tíz métert . A földterület hosszában, attól függően milyen meredek volt a hegy, járásokra oszlott . Minden járásban hosszan legfeljebb ötven tőke volt . A járásokat egymástól, valamint a szomszéd szőlőjétől mély barázda választotta el. Ezen a kimért és beosztott területen hosszában s széltében pontosan egy méter távolságra , nyolcvan centis mély, fél méter széles és hosszú gödröket ástak. Ásóval, csákánnyal, lapáttal. Ezt a folyamatot nevezték ligalirozásnak . A lyukakba egy-egy kas érett trágya és jó minőségű alföldi föld keverékét öntötték, harminc centis rétegben. Minden gödörbe egy-egy meggyökereztetett szőlővesszőt ültettek s a gödröt körbevevő földből feltöltötték azt s bőségesen megöntözték. A félméteres szőlővesszőből csak két szemnyi hossz maradt a felszínen . A szőlővesszőket legfeljebb két évig, úgynevezett szőlőiskolában gyökereztették . Tavasszal, metszéskor a legvastagabb szőlővenyigéket egy egyenes hosszú fél méter mély porganéval bélelt árokba fektették szorosan egymás mellé, V-betű alakban s száraz időszakokban gyakran öntözték . A venyige itt meggyökerezett s ki is hajtott . Gyomlálni, kapálni, sőt bordói lével permetezni is kellett. Nos, ezeket a dugványokat ültették el következő, vagy az azután jövő tavasszal, fejlettségük szerint . Lehet direkt a szőlővesszőt is a gödörbe ültetni, de nem biztos, hogy megfogan mind s akkor újra kell a kihalt egyed helyét ültetni a következő évben. Késik az egyenletes fejlődés és termés. A szőlősnek szánt területet így beültetve, fontos, hogy minden csemete mögé egy védőkarót verjenek. A szőlőkaró, egy legalább két méteren felüli, két végén kihegyezett, vagy húszcenti átmérőjű akácfából négyfelé hasított támaszték, mely jellegzetes képét nyújtja a jövendő szőlősnek. Látszólag sehol semmi ,csak a karóerdő a friss ültetvényen. Ezt a területet a nyár folyamán többször kapálni kell, vigyázva, hogy a friss hajtásokat, rengőket le ne törjék . A szőlős között, juhoknak,marháknak, vadaknak helyük nincs, ezért a szőlőskerteket körbeveszik magas töviskerítésekkel, melyeket időnként a legelőről kiirtott friss tövisbokrokkal felújítanak. Megfelelő helyeken vízszintes kötésű egy oldalra nyíló deszkakapuk vigyáznak a nemkívánatos behatolókra. Tavasztól késő őszig, felfogadott és fizetett szőlőkerülő vigyázza a beültetett területet, jelentve az esetleges károkat. A friss ültetvényt ősszel betekerik szalmával s földet húznak rá: Befedik . Tavasszal kifedik, megvizsgálják a karókat, lemetszik a venyigét, az erősebb szárat hosszabbra metszik, félfaként, tőkekezdeményt alakítanak ki  . Ezt három évig folytatják, mert csak akkor fordul termőre az elültetett vessző. 

Szőlőkultúra a bélteki hegyen . ( Pink Andrea felvétele .)



                 Egy felnőtt szőlős igényes gondozástSzőlő. igényel s megköveteli az állandó jelenlétet. Kezdjük mindjárt kora tavasszal. Miután a Vince napi szentelt borral jelképesen meglocsoltak egy pár tőkét, az első kikeletkor a gazda veszi a tarisznyáját, élesre fent kis baltával meg egy félméteres vastagabb keményfából készült nyeles, L alakú munkaeszközzel egész nap karóz. Ez azt jelenti, hogy tüzetesen megvizsgál minden egyes szőlőkarót, elég szilárdan áll e és hogy a jövendő lombot meg a termést elbírja e majd. A deszkán újra hegyezi s beveri a kilazult vagy kirothadt karókat. Új karókat tesz az évek alatt nagyon megrövidült karók helyett. Ezután jöhet a nyitás. Az ősszel szalmával körbetekert, hosszan a földbe fektetett bakhátszerűen befedett szőlővesszőket s a tőkét kiszabadítják a fényre. Egy két nap levegőztetés után, szerencsés esetben egy jó tavaszi zápor után, mely lemossa a vesszőkre tapadt földet, következik a metszés. A speciálisan kialakított, rúgós metszőollóval szakszerűen lemetszik a szőlőtőkét s lerázogatják a még rátapadt agyagos talajt. Minden egyes tőkén a legvastagabb venyigét 50-60 centi magasságig lerövidítik, ez a félfa. A többi egészséges venyigét maximum egy, vagy két szemre megkurtítják, ezek a csapok. Egy tőkén akár tíz csap is lehet, de három négy csapnál több egy átlagos tőkén nem szokott lenni. A selejtes, sérült, vagy száraz venyigéket eltávolítják a tőkéről. A lemetszett venyigét a tábla szélére kihordják, kévébe kötik zsúpszalmával, vagy vesszővel s a szőlő valamelyik végén haladó út szélére viszik . Onnan hazaszállítják . Általában itt a helye a ganédombnak is, melyből tavasszal minden szőlőtőkét megtrágyáznak. Itt vizes gödrök is vannak. A venyige kiszáradva elsőosztályú fűtőanyag a kenyérsütő kemence kifűtéséhez, a zsúpfedeles ház ,pince,csűr,tetejét nyomtató- erősítő koszorúnak , no meg a "tűzre rossz fát tevő" gyerekek testi fenyítéséhez. Sír is ilyenkor a szegény szőlővessző ( na nem azért mert a gyereket megverték, hanem mert megvágták) s egy fagy nem lenne ilyenkor kívánatos. A félfát egy erős, de hajlékony fűzfavesszővel, melyet a Tevili árokban szednek napokkal előtte, megkötik a szilárdan álló karóhoz. Ősszel a nemes szőlővel legmegrakottabb félfát tőből levágják s otthon a kamarában egy erre alkalmas a plafon közelében felszerelt rúdra sorban felakasztják. Karácsonykor , sőt újévkor is volt mit szemelgetni a megaszott mazsolaszerűen édes szemekből. A májusi napfény megneveli az új szőlőhajtásokat avagy rengőket ( nagyon finom íze van ) , kizöldül s terebélyesedik a szőlőtőke, haragoszöld színű lesz, jellegzetesen szeldelt csillag alakú leveleivel, fürtkezdeményeivel majd szerény virágaival, kapaszkodásra alkalmas kétágú nyúlványaival. Most következik a kötözés. A kötszert eleinte a kenderszösz-ből avagy flocából ( másodosztályú kenderrost) fonták télen az asszonyok. Az én időmben már megjelent a rafia, mely valami megszárított tengeri növény és előnyt élvezett a könnyen szakadó kenderfonallal szemben. Tavasszal rengeteg rafia volt a helyi kereskedésben. Kis idő múlva már nájlon szálakkal kötözték elegánsra a szőlőtőkéket, éles késsel eltávolítva minden egyes vad hajtást, melyen nem volt szőlőfürtkezdemény, ne szívja a tőkét. Ilyenkor kaccsolnak is , az-az eltávolítják a hónaljhajtásokat . Kötözni kell háromszor vagy négyszer is egy évben. Az utolsó kötözéskor a még zöld de kifejlett hamvas fürtök ott lógnak a vesszőkön . Ilyenkor a karót is meghaladó burjánzó hajtásokat egyenesre vágva csonkítanak . Ez a művelet hozzásegít a gyorsabb éréshez. Közben ne feledkezzünk meg a kapálásról sem . Nyitás után két három hét múlva következik a jugalás. Ez a művelet egy tipikus szív alakú, hegyes kapával a szőlőkapával történő alapos mélyenszántó gyomirtás. Esős időben elhanyagolva a kapálást a burján úgy elszaporodik, hogy csak sarlóval lehet kitakarítani. Ez nagy szégyen a gazdának . Persze a szőlő ezt azonnal megsínyli, ledobja virágait, vagy a kis apró szőlőszemeket, elterjed a gomba s a rettegett filoxera,perenoszpóra, csörögeszerűen felcsavarva a rozsdapecsétes leveleket . Egy jellegzetes és rosszindulatú gyom a szőlőben a siska . Ez egy perjefűféle, földalatti erős hálózatot alakít ki és hegyes indákkal kúszik s hódít meg újabb területeket, sűrűn benőve az egész beültetett darabot . Akár méteresre is megnő s levele vág mint a beretva. Sokat sírtam mellette. Volt, hogy a kapa hegye is belevágott cipőtlen lábujjamba . Semmi baj, mondta apám .Tartsd ide a lábad ! Meglocsolta egy kis borral s kapáltunk tovább estig . Ha elterjedt a siska, szinte lehetetlen volt kiirtani . ( Hja a gyomirtó ! Hol volt az akkor ?) . Ilyen szőlőt nehezen és szaporátlanul lehetett kapálni, ezt szemlélteti egy szellemes elbeszélés, mely a Siskáról s az azt kiirtó Miskáról szól . Ezt is nagyanyám mesélte : Elküldték Miskát a zsellért a szőlőbe kapálni . Ebédre feltarisznyázták olajos kenyérrel, hagymával s vízzel . Kimegy Miska a szőlőbe s szokás szerint körbejárja a kapálandó területet . Annyi a siska, hogy a karó is alig látszik . Meg is szólítja Miskát a Siska, mert ő volt ott az úr.  Jó napot Miska ! Adjon Isten Siska ! Minek jöttél Miska ! Én kapálni Siska ! Mi van a tarisznyádban Miska ? Hely ott csak olajos kenyér, hagyma meg víz, válaszolt Miska. Akkor feküdj le az árnyékba s ne kapálj Miska, ajánlotta a Siska. Hazamegy este Miska és amikor megkérdezik mennyit kapált, azt mondja, hogy ő biz semmit sem, mert né mit mondott neki a Siska. Másnap feltarisznyázták Miskát kenyérrel, hagymával, szalonnával s még egy üveg bort is tettek az eledel mellé. Kérdezi másnap reggel a Siska. Mi van a tarisznyádban Miska ? Sorolja Miska a Siskának a tarisznya tartalmát . Na akkor vágjad Miska ! Aznap mind kikapálta a siskát Miska .Több eső nélküli meleg nap kellett, hogy a siska kiszáradjon s ne fogózzon vissza. Egy szezonban négyszer vagy ötször is kellett kapálni . Szál gaznak sem volt szabad lennie a szőlősben. Az utolsó kapálást lágy szemre való kapálásnak hívták . Ilyenkor már fényesedtek s színesedtek a szőlőszemek, lehetett kóstolgatni is. A korán érő fajtákból akár egy fürtöt is megehettünk. Nem szóltam még a permetezésről . Minden gazdának saját, hátára akasztható permetezője volt . Különböző márkájúak mint pl. a Vermorel . A permetezéshez rézgálic kő (kék színű réz szulfát) és oltott mész szükségeltetett . Gálickő mindig volt Haraszti Pityunál a boltban, a meszet a meszesek hozták égetett mészkő formájában, "Meszes földről". Kóberes szekerekkel végig kiabálták a falut. Meszet vegyenek ! Meszet ! Innen onnan összegyűltek a lakók, zsákokba kilóra vették a mészköveket, ki-ki szükségletei szerint . A bélteki nagyvásáron, hónapos vásáron is mindig volt mészkő. A mésszel házat, szobát, istállót , pincegádort lehetett meszelni. Fertőtlenítették a kutat is meg a vécét is , beledobva egy darab oltatlan mészkövet . Nagy élvezet volt a mészoltás , de veszélyes is már a szemre nézve. Az udvar egyik eldugott sarkában gödröt ástak, abba belerakták a köveket, majd hideg vizet zúdítottak rá folytonosan egy rúddal kavarva az hamarosan bugyborékoló, gőzölgő, majd fortyogó, minden irányban forró meszet preckelő fehér masszává alakult . Ez aztán egy lapáttal jól kimerhető vastag fehér péppé szilárdult amikor kihűlt. Minden háznál volt kisebb nagyobb meszesgödör s jaj volt abba beleesni. Ezt keverték a megfelelő mennyiségű vízben feloldott gálickő mellé, Bordói levet készítve . Mivel kút, vagy vízvezeték nem igen volt a szőlőben, a vizet hordókban hordták fel a hegyre, amelyet a faluból, esetleg a patakból szállítottak akár több kilométer távolságról . A szőlőben a végeken több esővízgyűjtő gödör is volt, de azok hamar kiszáradtak, vagy az "ügyes" szomszédok kimerték őket. Süldőgyerek koromban apámmal ketten a közeli fürdő melletti patakból, rengeteg permetezésre használt vizet hordtunk, egy szállítókarokkal ellátott dézsában, a  meredek hegyen fel. Apám engem tett a teher elejére, mert dombra fel nekem így könnyebb volt. Fújtatott szegény, mert már akkor rossz volt a tüdeje. A dézsát a dézsások árulták a vásáron,  hasonló kóberes szekereken vándorolva mint a meszesek, vagy lovak oldalára kötve két-két méretes dézsát s benne sok kisebbet mint a Matrjoskák . Ilyen népség volt a kulimászosok, avagy a degedtesek is . Még drótostótok-edényfoltozók s ablaküvegesek is járták a vidéket.

A szőlőkert minden egyes tőkéjét körbe- körbe a tetejétől az aljáig jól-jól megpermetezték. Ha a permetezőgép kiürült ( tizenöt liter űrtartalma volt s kellemetlenül hűtötte a munkában kimelegedett munkás hátát), akkor a szőlőkert alsó vagy felső feléből a permetlével megtöltött kádhoz kellett járulni s azt figyelmesen megszűrve újratölteni és persze a keveréket mindig jól meg kellett kavarni, mert leülepedett a mész. Kellemetlen volt ha permetezés közben valahogy a permetezőbe került szemét eldugta a szórófejet. Jól sikerült a munka, ha nem jött közbe egy zápor. Ilyenkor az egész szőlőtábla kék színű lett s maga a permetező  ember is . Volt egy rosszabb öltönye minden gazdának, amelyiket permetezéskor használt. Egy szezonban négyszer avagy hatszor is szükséges volt a permetezés a szőlőfajta a gombák,az időjárás, meg a szőlő kórokozók iránti érzékenységéhez mérten.

Lágy szemre való kapálás után még el is gereblyézték a tőkék között a talajt, hogy egy esetleges behatolónak fel lehessen ismerni a lábnyomát, ami akkoriban nem igen akadt a szigorúan őrzött területen.( Megfog a kerülő ! ) A szőlőnek állandó nyári ellensége a jégeső volt ami totális kárt okozott a termésben .Volt olyan erős jégeső szüretelés előtt, hogy azt mondták, a járásokat elválasztó árkokban must volt s a barázdákban is must folyt alá .( Nem éppen tejjel, mézzel folyó tartomány. ) . Szerencsés esetben elkezdődhetett a régen várt szüretelés . Ezt legtöbb helyen kalákában végezték s a család apraja nagyja részt vett a szüreten. Általában ketten egy vederrel keresztirányba haladva a sorokon, járásról-járásra leszüretelték a termést, kihordva a tábla végén állomásozó dupla vesszőkasokkal felszerelt ökrös szekérhez. Később megjelent az áldásos nejlon zsák. Volt ahol puttonyos segített a szőlőhordásban, főleg ott ahol a szőlőtábla aljában volt a pince. Így direkt a zúzóba s a kádba került a fürt.      

Pink István nagyapám Ferencz Jóska mundérban .

A lehullott szemeket szigorúan fel kellett szedni a tőke körül, a levelek alól, a gödrökből, sokszor a hidegtől meggémberedett, kivörösödött ujjakkal, mert nagyapám szerint is a szőlőszemből lesz a bor s őkelme szigorú ellenőr volt. Valamikor huszárként szolgált a Ferenc Jóska  alatt. Délben ebéddel kínálták a résztvevőket. Persze szalonnával s kenyérrel , hagymával, ritkábban nyers füstölt sonkával. Néha tüzet is gyújtottak szalonnasütés végett. Vígság volt s harmónia. Soha olyan jól sült szalonna nem esett mint ott kint a hegyen . Kaptunk egy-két pohár bort is, hogy jobban menjen a hajladozás , ne fázzunk. Érdekes, hogy más kultúra megmunkálásakor, mint az aratás, málékapálás, krumpliművelés, szénacsinálás stb. esetén bort nem  igen vittek munkába a béltekiek, igaz akkor meleg volt és semmi szükség nem volt a bor melegítő és lustító hatására. . A szőlőben való munkát megillette egy kis bor is, bármely időszakban . Nem vittek oda sem erős színbort, hanem csak másodosztályú présbort vagy harmadosztályú csigert vagy komabort. ( Na megyek én is egy pohár bor erejéig, hátha jobban megy az írás. Hofi Géza is azt mondta, ha egy kicsit iszik mindjárt minden jobban eszébe jut .)... Mit is akartam mondani ?  Ja igen ! A leszedett, behordott szőlőt egy a kádra helyezett dupla hengeres, garatos, kézi erővel hajtott darálóval  bezúzták . A kádat előre el kell készíteni, kimosni, deggeszteni, vízzel kipróbálni, nehogy folyjon valahol s elszivárogjon a must. A darálás kezdetekor egy vesszőből speciálisan font hosszú kast tettek a kádba a szűrőkast. Abban a darálás folyamán pillanatok alatt meggyűlt a must és meg lehetett kóstolni. Viszont a sok szőlőevés és a sok must is megárthat az egészségnek. Ezt egy Pista nevezetű nagyon is jól tudta, mert mikor a szőlőtől s a musttól elvásott nyelvű társa megkérdezte tőle, hogy Pifta ifunk muftot, az azt felelte : Nem ifunk mert fofunk ! Vége lett a szüretnek, a szüretelők ki-ki a maga vedrével,benne néhány válogatott szőlőfürttel, használatos gúnyájával hazatérnek s másnap kalákában talán a sajátjukat szüretelik, más környezetben, más szüretelőkkel. Egész nap hangos a hegy, sok beszéd elfolyik ilyenkor. A gazda is még végigvizsgálja a kádakat, mert ritka ahol csak egy van, sokatmondó arckifejezéssel bezárja a pince gádort s hazatér . Otthon már várja a vacsora s a rövid pihenés . Másnap akkor is  felmegy a pincébe megnézni dolgozik e a must, ha éppen máshol segített egész nap szüretelni . Belekavar a zúzalékba mely ilyenkor már speciális illatú gázokat bocsájt ki . Két nap múlva a mustot le kell merni s az előre megtisztított, kikénezett, szigorúan leellenőrzött hordókba tölteni. A különböző nagyságú hordókat többszörösen kimossák hideg vízzel , beleszagolnak nem e van különleges szaga, meghúzzák, ha ez szükséges, az abroncsokat s a dugókat készenlétbe helyezve felgurítják az ászokfákra. Közvetlen a mustnak a hordóba töltése előtt megfelelő nagyságú kénrudat, einschlagot gyújtanak meg, melyet egy vékonyka drót segítségével a hordó belsejébe eresztenek s a dugót is lazán beverik. Az alsó kisebb dugót a csapdugót viszont szorosan beverik, rátekerve egy kukoricaháncsot . Amikor a kénlap elégett, kiveszik a felső dugót és az elégett kénrúd maradványait, majd a hordóra helyezik a lihú-t . A lihú egy fából készült ovális, abroncsos dézsaszerűség, melynek az aljában egy harminc centis tölcsérszerűen kialakított s bedolgozott vastagabb rézcső van . Úgy van megalkotva, hogy a hordólyukba téve a rézcsövet az szilárdan megáll a hordó tetején négy lába segítségével és a beletöltött folyadék minden cseppje belefolyik a hordóba.Tehát ez egy speciális must-bor töltő edény. Azt mondták Bélteken arra az emberre aki mértéktelenül sokat iszik, hogy "úgy iszik mint egy lihú". Nos ebbe a fatölcsérbe vedrenként hordják a mustot, szigorúan számolva a betöltött mennyiséget . A hordót csak kb. háromnegyed részt szabad megtölteni, mert ha nem, az erjedés kifuttatja a hordó tartalmának egy részét és persze szóba sem jöhet a hordó lezárása.

A vesszőkasból kihordott mustból erjedés után lesz a színbor, mellyel ha elkészül nem nagyon lehet komázni. Ezt általában eladásra érlelték s nagy Malligánd fokú bor volt . Ezt használták misebornak is a templomban, "Krisztus könnye" néven. Még aznap, vagy másnap következett a mosztalék kipréselése . Volt aki egy hétig csak préselt. Gondolom, még ma is vannak Bélteken múzeumba illő, hatalmas méretű prések facsavarral ( Mamutprés ), melyek súlyuknál fogva automatikusan préselték ki a szőlőt. (Lásd alól ! )                                                               A préskosarat megrakták zúzalékkal, ledöngölték, erős odaillő cserefadeszkákkal lefedték, ráeresztették a hatalmas súlyú gerendát az impozáns facsavarra, mely a súlytól forogva kipréselte a montot. Még nagy kőnehezékeket is tettek a gerendára . Ezt a terméket más hordókba rakták, ez volt a présbor. Általában ezt fogyasztották a béltekiek . Aki nem ismerte ezt a technológiát annak jobban tetszett egy borvásár alkalmával a présbor mint a színbor . De már a csigerrel nem nagyon lehetett becsapni senkit. A csiger avagy a komabor úgy készül, hogy a kipréselt montra egy kis cukrot hintettek ( öt hat kilót kádanként) vizet is töltöttek rá amíg az ellepte a már egyszer kipréselt anyagot . Hagyták két három napig erjedni s aztán újra kipréselték . Ez a bor is jóízű lett, csak igen gyenge s nem zavarta meg a nehéz munkán a szőlőben dolgozó embert . Asszonyok is szívesen ittak pár pohárral a kapálás vagy a kötözés közben. Azt mondták jobban oltja a szomjat akár a kútvíz . Sok helyen modernebb, kevesebb helyet foglaló vascsavaros prések voltak .Szőlőprés . A gazda mindennap estefelé ellátogatott a pincébe, de ajánlatos volt gyertyával lemenni, mert ha az kialudt akkor szén dioxid gáz gyűlt össze a pinceüregben, mely néha emberéletet is követelt . A kipréselt törkölyből tavasszal pálinkát is főztek, törkölypálinkát .Kitűnő pálinkának való anyag, csak a főzésénél vigyázni kell, oda ne kozmáljon (Lásd, Pálinka,Schnaps).

A törkölyt széjjelszedték, rétegenként megcukrozták, megdöngölték, a tetejére száraz leveleket tettek s agyaggal leszigetelték egy kádban. Esetenként, ha nem sikerült belőle pálinkát főzni történhetett meg az, hogy rucák, libák s disznók is berúgtak a hazavitt s megetetett törkölytől , humoros eseteket produkálva . Pl. Télvíz idején megtépték az összes rucákat mert azt hitték megdöglöttek . Reggelre, mert nem ásták el még őket, mind felébredt. Volt aztán baj, mert fűtött helységben kellett tartsák őket amíg a tolluk visszanőtt. Vagy: A gazda hazajő este a pincéből s látja, hogy a libák mind el vannak nyúlva az udvaron . Ez májusi hónapban történt, amikor minden zöldül s a kiskertekben minden el van palántálva. Emberünk nem igen volt jóba a szomszéddal, mert nyakuknál fogva mind áthajigálta a döglöttnek vélt libáit a szomszéd veteményes kertjébe. " Ha lemérgezted őket, edd is meg " véleményezéssel ! Reggelre a libák kijózanodtak s igen csak megmocskolták a szomszéd kertjét. Nem igen békülhettek ki ezek után egyhamar. Többször volt kényszer disznóvágás, mert azt hitték beteg a disznó, s ne dögöljön meg, levágták. Pedig szegény csak bepofázott a megerjedt törkölyből.

Ezzel a bor még nincs kész. Ugyan már iható és a karcos terméktől nagyon hamar be lehet csiccsenteni. Meg is nő ilyenkor a rampampulizó pincejáró manusok száma. Ezek viszont csak pancser alkoholisták. Egy gondos gazdának van mindig óbora, mely kitart legalább az újbor elkészültéig s azt issza. 

Az erjedés a télen-nyáron azonos hőmérsékletű pincetérben egész karácsonyig eltart. Periodikusan ellenőrzik az erjedés milyenségét . Egy hosszú vesszőt,vagy nádszálat óvatosan a hordó fenekéig tolnak az akona nyíláson, azt lassan visszahúzva a rátapadt seprőből szaglással megállapítják nem e rothadás indul az egészséges erjedés után .  Ha kotlóstojás szagú kezd lenni a seprő, a bort ilyenkor gyorsan le kell fejteni, megszellőztetni, esetenként ha nagyobb a baj, egy új vesszőseprűvel a kádban többször megverni . A hordót újramosni, újrakénezni avagy anschlagozni . Általában a karácsonyi ünnepek lejártával egészen vízkeresztig történik az egészséges borok fejtése . A bor nem szabad Vince napig a seprőn maradjon, mert elromolhat . Amint az előbb említett módon lefejtett borral most már színültig tölthetik a hordót s ledughatják . Több lakójú pincében le is pecsételték viasszal a dugót, vagy kisebb lakatot szereltek rá . Azonban a fiatal fiúk, hogy bort ihassanak, vékony fúróval a dugót megfúrták s szalmaszállal a borból jót ittak . Vagy; vízzel megtöltött üveget a tele hordó felső nyílásába dugták s megvárták amíg a víz a hordóba folyik az üveg pedig megtelik színborral . Így a hordóból semmi sem hiányzik. Borfejtéskor a seprőt kiseperik a hordóból, egy kisebb hordóban összegyűjtik, ebből főzik aztán a finom seprőpálinkát .Közben a gazdának időt kellett szakítani arra is, hogy a szőlőt befedje . Ezt az emberpróbáló munkát általában csak férfiak végezték, sokszor őszi esős, fagyos, novemberi időben . Már az én időmben is sokan kihagyták ezt a fontos folyamatot, pedig ettől függött nagyrészt a jövő évi termés . A fedés művelete abból állott, hogy a fagyok által lecsupaszított szőlővesszőket megszabadították  kötelékeitől, lefejtették a karóról, betekerték szalmazsúppal s beledolgozták a hosszanti szőlősoron kapával kialakított bakhátba. Nagyon jól esett ilyenkor egy a szüretelők által ottfelejtett szőlőfürtöcske. Mint említettem a fedést egyesek elhanyagolták s így történhetett meg, hogy holmi napszámos emberek, akik nem azon nyáron barnultak le, felvállalták tavasszal a szőlőkapálást . Mivel igen járatlanok voltak a szőlőművelésben, a gazda pedig nem ment ki velük, úgy dolgozták meg azt ahogy a szomszéd darabban látták, ahol pedig még nyitás nem volt. Így tehát nekiálltak tavasszal a befedetlen szőlőt annak rendje módja szerint befedni. Gondolhatni, hogy később a gazda amikor kiment karózni a haját tépte tehetetlen dühében, mert ugyan az alkalmi munkások elvégezték a kapálást , csak nem éppen idénynek megfelelően.

Borfejtés után két három héttel, már lehet fogyasztani a bort. Ilyenkor egy présborral teli hordót csapra is ütnek és a sok fáradozás után nyert itókát rendivel fogyasztják, mert hosszú az év és ki tudja mit hoz Orbán jövő tavasszal . A bélteki ember minden délután, estefelé veszi a literes üveget és felmegy a pincébe. Körülnéz nem e csepeg a csap vagy a hordó, felpakol zöldséggel, krumplival, mert az ott nagyon jól áttelel a pince hátuljában. A literes üveget megtölti , valamennyit fogyaszt, de inkább csak kóstolgatja a bort, de a családnak a kitöltött litert hazaviszi, abból otthon a családdal ő is még iszik. Általában meg is isznak közösen egy liter bort minden este. Vasárnap a pincézés mise utánra esik, a családnak délebédre bort visz a gazda. Nagyobb ünnep, kirbály,karácsony, húsvét, pünkösd vagy vendégjárás esetén három vagy öt literes korsóval, humorosan "lámpással" szállítja a bort haza. Így találkozik immár a szőlő a búzával is az asztalon bor formájában.

Szőlőfürtök .

Krasznabélteki ( Bálványprés ) óriásprés . A súlyos gerenda forgatta a facsavart és mind jobban nehezedett az alatta levő préskosárra (itt hiányzik) . A prés még ma is működik és 1876-ban készült. A kép szereplői Pléth Ferenc aki tölti a bort és az alsószopri körörvos Nagy Antal, vagyis én aki az Új Élet-nek készítettem képes riportot  kb. 1974-ben , de azt nem fogadták el .

Óriásprés Krasznabélteken.

 

 

 

Szatmári sváb hagyományok

Nach oben