A sántika, vagy sántikálás.

    Annak idején Bélteken az iskolaudvarok, házak előtti terek, udvarok, templomkert, tele voltak egy jellegzetes ábrával , mintha a Nazca fennsíkon lettünk volna a Sántika vonalai miatt . Általában leányok játszották, de nem volt ritka, hogy fiúk is beleavatkoztak, vagy játszani, vagy elrontani az ábrát . Ilyenkor a játékosok odébb mentek s újra szerkesztették a sántikát . Szarvadi Zoli volt ilyen rontós, verekedős fiúcska iskoláskorában .

Egy megfelelően nagy cserép darabbal egy szabályos téglalapot rajzoltak, melynek hossza másfél méter, szélessége egy méter . Ezt a mértani ábrát jó szemmértékkel felosztották hat egyenlő kockákra úgy, hogy húztak hosszan egy az ábrát kettéválasztó vonalat s erre merőlegesen egyforma távolságra két vízszintes vonalat . Így hat egyforma 50 cm-es oldalú négyzet alakult ki, ezeket elnevezték szobáknak . Volt két pihenő szoba ( ha megszámozzuk a szobákat kezdve a téglalap jobb oldalától, akkor a hármas szoba volt a pihenő( fent), a másik oldalon fentről folytatva a számolást az alsó kocka, a hatos szoba lett a másik pihenő( lent). 

A játék úgy kezdődött, hogy az egyik játékos a dobó követ ( aminek nagyon jól megfelelt egy már elkoptatott cserépdarab,vagy lapos kő), az első szobába dobta. Ha a kő kigurult az ábrából, vagy máshová esett, például a vonalra, vagy csak elérte azt, vagy más szobában landolt, akkor a kezdő játékos kiesett és a társa, társai következtek . Ha a kő beesett a szobába s annak egyik falát sem érintette akkor az alapvonalat  lábbal nem érintve a játékos fél lábon beugrott a szobába és a cipője orrával, vagy a nagylábujja hegyével, fél lábon ugrálva,   igyekezett kirúgni a követ a szobából. Nem volt egyszerű dolog, ha a kő a vonal mellett volt, mert egy rossz mozdulattal az elérhette a vonalat, amit a játszó társ árgus szemmel lesett és ez végzetes volt. Ilyenkor kiesés volt a büntetése a sántikálónak s próbálhatott szerencsét a következő gyerek .

Ha sikerült a követ egy jól irányzott rúgással a szoba elülső vonalán az alapvonalon kirúgni, kezdődött a második szoba meghódítása . Sántikálás közben nem volt szabad a vonalra lépni,vagy megérinteni azt, vagy ne adj Isten két lábra ereszkedni. Ha a kő közvetlenül a vonal mellett volt, észszerű volt rálépni és a láb hátráló mozdulatával onnan a szoba közepe felé vonszolni . (Mezítláb ez a művelet könnyebben ment ! ) Ilyenkor a lábhegy látszólag a vonalon volt, vagy virtuálisan meg is haladta azt, de nem érintette a vonalat magát mert a kő felemelte a lábhegyet. A harmadik szoba a pihenő volt . Amikor a dobókő ott landolt, akkor az egyes, kettes szoba fél lábon való átugrálása után ott szabad volt két lábra állni, mintegy megpihenni, s a cserépdarabot óvatosan a cipő hegyével áttolni a kettes szobába, ahol ismét sántikálni kellett s átvinni a követ az első szobába, onnan ki a szabadba.

Következett a négyes szoba, majd az ötös és végül az utolsó szoba, amely szintén pihenő szoba volt . Ha mind a hat szobát sikeresen megjárta a játékos akkor lefoglalt egy szobát, mégpedig úgy,hogy háttal állva a Sántikának a kezét a feje felé emelte és így dobta a szobák valamelyikébe a dobókövet  s azt vonalakkal meg is jelölte, bele írta nevének kezdőbetűit .Ha a dobókő kigurult az ábrából vagy valamelyik vonalra esett, akkor a foglalási kísérlet meghiúsult. A játék folytatásában az ellenfélnek nem volt szabad a lefoglalt szobába belépni, csak ha azt a tulajdonos megengedte. De büszkeségből ezt nem is igen kérték, de akkor át kellett ugorja a szobát, s a követ egy jól irányzott rúgással átfutassa a szobán vigyázva arra, hogy a szoba vonalait sem lábbal sem a dobókővel ne érintse. Nem így a szoba tulajdonosa aki a követ besántikálhatta a szobájába, ott letehette a lábát akár a pihenőben. A pihenőket is el lehetett választani szobának, s akkor a játék még nehezebbé vált . Akkor hagyták abba, ha megunták, anyu segíteni hívta be a mihaszna lányát, fiát, vagy elfogytak a szobák . Akinek több szobája volt az nyert .

Voltak a játéknak később más változatai is, más figurákkal , de ez volt a klasszikus Sántika . 

Dr. Nagy Antal, 2009.Ápr. 25.